Feröeri-magyar
Útépítő és villanyszerelő a feröeri csapatban
A magyarok elleni keddi Európa-bajnoki selejtezőre készülő feröeri labdarúgó-válogatott játékosai általában csak az utolsó pillanatban csatlakoznak a nemzeti csapathoz, mivel még az aktuális mérkőzés előtti napon is dolgoznak.
2014.10.13 15:35MTI
freedigitalphotos.net/tungphoto
A helyi szokásokról Gángó András, az NSÍ Runavík kapusa beszélt az MTI-nek. A feröeri U21-es válogatott kapusedzői posztját is betöltő 30 éves sportoló - aki civilben boltvezető Runavík városában - elmondta, a válogatott játékosok munkahelyén nem csinálnak gondot abból, hogy néhány napra elengedjék a futballistákat, a szövetség pedig napidíjjal kompenzálja játékosait.
A magyar kapus - aki 2006 óta él a Feröer-szigeteken - hozzátette, a finnek elleni Európa-bajnoki selejtezőn könnyen teltház lehetett volna a tórshavni Nemzeti Stadionban, de szervezési hiba miatt csak a környező benzinkutakon lehetett jegyet kapni, a mérkőzés napján pedig a stadionnál már nem, így többen belépő nélkül maradtak.
Ezúttal viszont - mint mondta - már a stadionnál is lehet belépőt szerezni 100 koronáért, azaz nagyjából 4000 forintért. A feröeri válogatottban csupán néhány profi futballozik, a keret jelentős részének polgári foglalkozása van: Jónas Tór Naes nemrég fejezte be a jogi egyetemet, Atli Gregersen korábban újságíróként tevékenykedett, Hallur Hansson útépítő, Fródi Benjaminsen építkezési vállalkozó, Kaj Bartalstovu óvodában dolgozik, Pól Jóhannus Justinussen pedig villanyszerelőként keresi a kenyerét.
Tórshavnban a helyiek megítélése szerint jelenleg "kiváló" az időjárás, ez nyolc-tíz Celsius-fokot jelent. Mint elmondták, a múlt héten 140 km/órás szél és eső jellemezte a napokat.
A magyar válogatott vasárnap este érkezett meg a feröeri fővárosba. Dárdai Pál csapata hétfő délelőtt egy laza sétán vett részt, majd magyar idő szerint 18 órától edz a Nemzeti Stadionban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


