Férfi vízilabda ob I
Tiszavirág Szeged Diapolo néven folytatják a szegediek
Új néven, Tiszavirág Szeged Diapolóként szerepel a 2014/2015-ös idényben a szegedi férfi vízilabdacsapat, amely A-Híd Szeged VE-ként végzett az élvonalban bronzérmesként az előző bajnoki szezonban.
2014.10.08 06:30MTI
freedigitalphotos.net/aopsan
Cserhalmi Julianna elnök a keddi sajtótájékoztatón elmondta, a Tabán Trafik Kft., amely a Tiszavirág éttermet és hotelt működteti, korábban is támogatta a klubot, egyúttal örömét fejezte ki, hogy most ismét egymásra találtak.
A cég képviselője, Bakos Orsolya kifejtette, a cég 2001-es távozása után újra lehetőségük nyílt a támogatásra, és nem volt kérdés, hogy ismét a szegedi férfi vízilabda mögé állnak.
"Több évtized hagyománya, tudása van a klubban, amely nem összevásárolt nevekből áll, hanem a saját utánpótlására épít" - tette hozzá a másik névadó, a Diapolo sportszergyártó cég ügyvezetője, Megyesi Zoltán.
Galambos Gábor, a klub elnökségi tagja elmondta, a korábbi névadó távozásával nehéz helyzetbe kerültek az év elején, ám most megoldódott a csapat háttere. Egyúttal hangot adott annak a reményének, hogy több kisebb támogató is a klub mögé áll majd, egyben várják is a jelentkezőket.
"A megnyugtató munkához a biztos háttérre is szükségünk van, ez most már adott. Arra kell figyelnünk, hogy a szponzorokat kiszolgáljuk, amit a medencében, jó játékkal tudunk megtenni" - fogalmazott Molnár Tamás, a csapat ügyvezetője, a játékkal nemrég felhagyott háromszoros olimpiai bajnok. Hozzáfűzte: a hétvégi, pécsi Magyar Kupa-selejtezőben veretlenül elért csoportelsőség az első ilyen lépés volt.
"A klub átalakulásának legnagyobb nyertese a Szegedi Vízipóló Suli (SZVPS) lett, hiszen míg korábban problémánk volt, hogy a tehetségek nem kerültek be a nagy nevekből álló ob I-es csapatba, ezúttal kifejezetten az utánpótlásra épít majd az együttes" - mondta Mód Péter, az SZVPS elnöke.
Juhász György technikai vezető közölte, hogy a bajnoki szezonra megmarad az eddigi 1000 forintos jegyár, emellett a gyermekek ingyen tekinthetik majd meg a Tiszavirág Szeged Diapolo mérkőzéseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


