Rövidpályás úszó vk
Hosszú toronymagasan vezet, Gyurta harmadik
Hosszú Katinka tovább növelte pontelőnyét az élen az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának összetett versenyében a szombat-vasárnapi moszkvai állomáson nyújtott teljesítményének köszönhetően. A férfiaknál Gyurta Dániel őrzi harmadik helyét.
2014.10.06 15:21MTI
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA hétfői hírlevelének összesítése szerint Hosszú a két nap alatt szerzett hét aranyérmének, s további dobogós helyezéseinek eredményeként 126 pontot gyűjtött az orosz fővárosban, s a vk-sorozat negyedik állomását követően az összetett egyéni versenyben 643 ponttal vezet, csaknem négyszáz ponttal megelőzve a holland Inge Dekkert.
A férfiak összetett sorrendjében változatlanul a dél-afrikai Chad Le Clos az éllovas (282 pont), három versennyel a vége előtt pedig a Moszkvában 100 és 200 méter mellen egyformán győztes Gyurta Dániel tartja harmadik pozícióját. A mezőny legközelebb Pekingben találkozik október 24-25-én, aztán Tokió következik (október 28-29.), a szériazáró viadalt pedig Szingapúrban rendezik november első két napján.
Az összetett pontverseny győztese mindkét nemnél 100 ezer dollárral gazdagodik. Hosszú 2012-ben és 2013-ban is első lett, s most is a legjobb úton halad a végső siker felé.
A moszkvai dobogósok:
nők:
1. Hosszú Katinka 126 pont
2. Inge Dekker (holland) 66
3. Mireia Belmonte (spanyol) 51
férfiak:
1. Chad Le Clos (dél-afrikai) 90 pont
2. Tom Shields (amerikai) 57 3. Gyurta Dániel 57
Az összetett állása négy verseny után:
nők:
1. Hosszú Katinka 643 pont
2. Inge Dekker 252
3. Mireia Belmonte 180
férfiak:
1. Chad Le Clos 282 pont
2. Tom Shields 225
3. Gyurta Dániel 200
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06