Torna-vb
Berki elsőként döntős lólengésben, a csapat 20.-ként vb-résztvevő
A lólengésben olimpiai bajnok Berki Krisztián az első helyen jutott be a jövő szombati fináléba, a Berki, Hidvégi Vid, Tálas Bence, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid alkotta férfi válogatott pedig a 20. helyen végzett a tornászok nanningi világbajnokságán szombaton.
2014.10.04 19:43MTIA hazai szövetség tájékoztatása szerint a csapat a hetedik csoportban, ugrásban kezdte meg a szereplést, s az első három szeren még megilletődötten tornásztak a versenyzők, de a talajtól kezdve egyre jobban feljöttek, s végül 331.202 ponttal a 20. helyen végzett az együttes, amely így ott lehet a jövő évi olimpiai kvalifikációs vb-n.
Az olimpiai bajnok Berki a talajgyakorlatig a melegítőcsarnokban készült, utána csatlakozott a többiekhez. A lólengés az ötödik szer volt, ahol a világbajnok 7,0 kiinduló pontú, kétollós, bőrorsós gyakorlatát mutatta be, szépen, elegánsan. A zsűri is nagyra értékelte a bemutatót, ugyanis Berki magas, 16,066-os pontszámot kapott a gyakorlatára, ezzel az első helyen, ráadásul több mint fél pont előnnyel jutott be a fináléba.
Hidvégi Vid a 13. helyen végzett ezen a szeren. A Kínában zajló vb egyfajta előkvalifikáció, csapatban ugyanis a legjobb 24-be kell kerülni ahhoz, hogy a 2015-ös világbajnokságon is részt vehessen a válogatott, s ott már olimpiai kvótát lehet majd szerezni.
Folytatás vasárnap a női selejtezők első napjával, a magyarok helyi idő szerint 20 órakor lépnek a szerekhez. Magyar Zoltán szerint "óriási dolog, nagy előrelépés, hogy a csapat a 20. helyen végzett, hiszen így ott leszünk kvalifikációs világbajnokságon".
A magyar tornaszövetség elnöke hozzátette, hogy a csapat a nehezebb indulás után jól teljesített a szereken, a csapatösszetartás pedig kiváló, és ennek nagyon örül, "mint ahogy Berki Krisztián kiváló teljesítményének is, egyértelműen ő volt most a legjobb, kimagaslott a mezőnyből".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06