Sportlövő-vb
Bronzérmes a futócéllövő magyar csapat a 30+30 számban
Bronzérmet nyert a Boros László, Tasi Tamás, Sike József összeállítású magyar csapat a futócéllövők 10 méteres 30+30 lövéses számában a granadai sportlövő világbajnokságon.
2014.09.17 15:08MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono
A nemzetközi szövetség honlapja szerint a kétnapos alapversenyt Boros 584, Sike 571, míg Tasi 559 körrel zárta, így a magyar trió 1714 körös összteljesítménnyel lett harmadik, a második kínaiakéval azonos eredménnyel, míg a győztes oroszoktól három körrel elmaradva a nem olimpiai számban.
Egyéniben Boros László a második helyen végzett az alapversenyben, majd a délutáni elődöntőben 6-1-re kikapott a svéd Emil Martinssontól, a bronzmérkőzésen pedig 6-3-ra az orosz Dmitrij Romanovtól, így negyedik lett. A páros küzdelmek során az adott lövésnél pontosabban célzó kapott mindig egy pontot.
A múlt héten az 50 méteres 40 vegyes számban bronzérmes Sike József ezúttal kilencedikként, míg Tasi Tamás a 22. helyen végzett a 33 fős mezőnyben.
A magyar futócéllövő-csapat vasárnap szintén 10 méteren, ám a 40 vegyes számban is harmadik helyen végzett, s most a magyar küldöttség ötödik bronzérmét szerezte meg Granadában: korábban Sike mellett Tobai-Sike Renáta a sportpisztolyosok között lett harmadik, míg a Tobai-Sike, Csonka Zsófia, Nemes Adrienn összeállítású hármas légpisztolyban állt dobogóra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


