Szurkolói igazolvány
Diósgyőrben sem kötelező idén a klubkártya, több helyen még ingyenes
A Magyar Labdarúgó Szövetség elfogadta a Diósgyőr halasztási kérelmét, így a csapat szurkolóinak az őszi idényben nem szükséges kiváltaniuk a klubkártyát a hazai mérkőzésekre.
2014.09.16 10:37MTI
A klub honlapjának beszámolója emlékeztet rá, hogy a halasztás a diósgyőri stadionra érvényes, így azoknak a drukkereknek, akik szeretnék idegenbe is elkísérni csapatukat, be kell szerezniük a klubkártyát vagy az MLSZ által kiadott futballkártyát. A DVTK egyúttal kitolta a klubkártya ingyenes kiállításának határidejét is, a honlap szerint "december 31-ig biztosan térítésmentes lesz".
A Videoton FC a hamarosan kezdődő stadionfejlesztési munkálatok miatt haladékot kapott a klubkártya bevezetésére, október 31-ig ingyenes a kiváltása, utána 1000 forintot kell fizetni érte. Az Újpest is halasztás kapott - elsősorban az FTC elleni találkozóra való tekintettel - február 23-ig. A lila-fehér klub azt is bejelentette, hogy a klubkártya kiváltása november 16-ig ingyenes marad.
A szurkolói avagy klubkártya az egyesületekhez kötődik, mindegyik egyedi kártyát állít ki, mellyel az összes mérkőzés látogatható, azaz nemcsak az adott klub találkozói. Szeptember 15-ig kötelezően ingyenes volt, s a klubok döntik el, hétfőtől mennyibe kerül. Több klubnál, mint például Pakson (november 15-ig) vagy Dunaújvárosban (október 17-ig) kitolták az ingyenesség határidejét, míg a többi egyesületnél ezentúl 400 és 1000 forint közötti összegbe kerül a kártya elkészítése.
Négy csapat esetében speciális szabályok is érvényben vannak. A Ferencvárosnál a hazai szurkolóknak a klubkártya kiváltásához és a stadionba lépéshez vénaszkenneres regisztrációra is szükségük van. A vendégdrukkerek és a futballkártya tulajdonosok vénaszkenneres regisztráció nélkül bemehetnek a mérkőzésre, az FTC dönti el, mely szektorokban helyezi el őket. Az FTC és a Debreceni VSC klubkártyája a központi rendszertől független, ezek integrálása folyamatban van. A két rendszer összekapcsolásáig a két együttes klubkártyája nem alkalmas más csapatok mérkőzéseire jegyvásárláshoz, így a ferencvárosi és a debreceni drukkerek futballkártyával vagy saját klubkártyájukkal a két érintett klub által megjelölt módon és helyszínen juthatnak jegyekhez az idegenbeli találkozókra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06