Az első számban
Junior nyíltvízi vb: Orosz győzelem 7,5 km-en, Kiss Attila hetedik
Az orosz Anton Jevszikov nyerte meg a balatonfüredi junior nyíltvízi úszó-világbajnokság első versenyszámát, a fiúk pénteki 7,5 kilométeres viadalát, melyet Kiss Attila legjobb magyarként a hetedik helyen zárt.
2014.09.05 14:42MTIAz ifjúsági lányok 5 kilométeres küzdelmében kínai győztest avattak. A vb az első számot megelőzően az ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, hogy úszásban Magyarország az idei Európa-bajnokság és a nankingi ifjúsági olimpia eredményei alapján a kontinens második legeredményesebbje, ami rendkívüli teljesítmény.
"Egy sportág elismertségét, népszerűségét azonban az is mutatja, hogy hányan űzik versenyszerűen, kedvtelésből, illetve hány fiatal jelentkezik, hogy ő is ezt a sportágat választja - és az úszók e tekintetben is a legjobban teljesítők közé tartoznak" - idézte a MÚSZ Balog Zoltánt, aki mosolyogva hozzátette: az is mutatja a népszerűséget, hogy hány politikus jelenik meg a sportág kiemelt eseményein, márpedig az úszók ezen a téren sem panaszkodhatnak.
- "És végül az is fontos mérce, hány jelentős eseményt rendezhet egy szövetség: ha előretekintünk, azt láthatjuk, hogy az elkövetkező években több, a legfontosabb kategóriába sorolható nemzetközi verseny házigazdája lesz Magyarország, a csúcspont a 2021-es világbajnokság."
A nemzetközi szövetség, a FINA nevében Dennis Miller alelnök köszöntötte a résztvevőket, és köszönte meg a Gyárfás Tamás vezette szervezőbizottságnak, hogy 40 nap alatt ilyen fantasztikus körülményeket teremtett. Bóka István, Balatonfüred polgármestere pedig azt emelte ki, hogy a világszövetség honlapján látható közvetítés jóvoltából világszerte megismerhetik Füred nevét.
Végül Kósa Lajos, a 2021-es vb szervezőbizottságának elnöke bejelentette, hogy jövőre minden bizonnyal felnőtt világkupa-viadalnak adhat otthont Balatonfüred.
A vb első versenyében Anton Jevszikov (1:27:08.32) a venezuelai Diego Verával vívott nagyot harcot az aranyéremért, melyet végül három másodperces előnnyel szerzett meg. A harmadik helyen a szintén orosz Kirill Beljajev végzett.
Kiss Attila (1:28:00.90), illetve a másik magyar, Orosz Ádám (1:28:25.54) egyaránt jól úszott, s előbbi a hetedik helyen ért célba, utóbbi pedig a 12. lett. Az ifjúsági lányoknál, 5 kilométeren kínai győzelem született, Sziju Jan (1:00:40.81 óra) meggyőző fölénnyel nyert az olasz Carlotta de Mattia (1:00.45.33) és a francia Charline Secrestat (1:00.45.71) előtt.
A magyar indulók közül Sztankovics Dóra (1:01:17.16) a 11., Ollé Mónika (1:03:07.52) pedig a 17. helyen végzett a 33 fős mezőnyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06