Atlétikai Szuper Liga-döntő
Pars 80 méter felett, Márton 18,50 közelében
Az olimpiai bajnok Pars negyedikre elért 80,61 méteres dobással lett első, és valamennyi érvényes kísérletével simán győzött volna.
2014.08.31 12:27MTI
A zürichi Európa-bajnokság mindkét magyar érmese, a kalapácsvetésben címét megvédő Pars Krisztián és a súlylökésben harmadik Márton Anita is remek teljesítménnyel győzött az első Atlétikai Magyar Szuper Liga döntőjének szombati zárónapján Debrecenben.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint az olimpiai bajnok Pars negyedikre elért 80,61 méteres dobással lett első, és valamennyi érvényes kísérletével simán győzött volna, miután a második Németh Kristóf mindössze 70,82-ig jutott.
Női súlylökésben sem volt vitás, hogy ki nyeri a versenyt, miután Márton Anitának jelenleg nincs ellenfele Magyarországon. A viadal igazi kérdése így az volt, hogy a Titán TC atlétája tartja-e jó formáját. Márton aztán bizonyította, hogy kiváló erőben van továbbra is, miután kitűnő sorozatot produkált, háromszor jutott 18 méter fölé, és 18,45 méterrel szerezte meg az első helyet. A 25 éves atléta diszkoszvetésben sem talált legyőzőre: ezt a számot 55,60 méterrel nyerte.
A pénteken 100 és 400 méteren is első Kaptúr Éva szombaton 200-on is elsőként ért célba (24.24 másodperc). A hazai közönség előtt szereplő Kazi Tamás pénteki 1500-as sikere után szombaton eredeti számában, 800 méteren is simán győzött (1:48.31 perc), az első napon 400-on aranyérmes Móricz Bálint pedig "zárásként" 200-on is első lett (21.03 másodperc).
A Szuper Ligával az volt a szövetség célja, hogy több legyen a versenyezési lehetőség. A pénzdíjas sorozat első szakaszában - februártól augusztusig - húsz pontszerző versenyen vettek részt az atléták, s a legjobb nyolc helyezett indulhatott a döntő 19-19 férfi és női számában a kétnapos viadalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


