Ünnepélyes keretek között
Átadták Kőbányán a Zsíros Tibor kosárlabdacsarnokot
Ünnepélyes keretek között átadták Kőbányán az új torna- és kosárlabdacsarnokot, amely a tavaly 82 évesen elhunyt Európa-bajnok kosaras, Zsíros Tibor nevét viseli.
2014.08.29 18:28MTI
freedigitalphotos.net/Salvatore Vuono
A pénteki avatón elhangzott: a főváros egyik kosárlabda-fellegvára lehet a X. kerület, ahol mostantól méltó helyet kapnak a Kőbányai Darazsak. A Kada Mihály Általános Iskola kosárlabdacsarnoka 538 millió forintos beruházásból épült föl.
Ebből 170 milliót a kőbányai önkormányzat állt, társaságiadó-kedvezmény (TAO) támogatásból pedig 368 millió forintot kapott a kerület. A létesítmény reggeltől délutánig az általános iskola sportfoglalkozásainak, este edzéseknek, hétvégen pedig meccseknek ad majd helyet, emellett kerületi eseményeket, sportrendezvényeket is rendeznek benne.
A százfős lelátóval ellátott kosárlabdacsarnokban a magyar szövetség versenyszabályzatában szereplő pálya, illetve keresztben két kispálya, továbbá négy öltöző, vizesblokk, kondicionálóterem, edzői és tanári öltöző, valamint akadálymentesített mosdó épült.
A tornacsarnok építésével párhuzamosan kosárlabda-akadémiát alapított a Kőbanyai Darazsak csapata, amelyben csaknem 300 kőbányai gyerek kosarazik. Ennek célja egy névadójához méltó központ létrehozása, ahol az országos szintű utánpótlás-nevelés mellett minden kosárlabdázni vágyó gyermek igényét is kielégítik.
A csarnok lesz a székhelye az 1997-ben alakult Kőbanyai Diákok Sportegyesületének is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


