Izgalmakban nem lesz hiány
Labdarúgó NB I: örökrangadó és keleti derbi
Rendhagyó módon a Bozsik Stadion lesz a színhelye az MTK és a Ferencváros 205. örökrangadójának, amely a Diósgyőr-Debrecen keleti derbi mellett a legizgalmasabb találkozónak ígérkezik a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában.
2014.08.28 11:34MTI
A két patinás fővárosi együttes azért kényszerül a Budapest Honvéd pályájára, mert az MTK arénáját felújítják.
A találkozót az MTK az ötödik, míg az FTC - a szerdai, Dunaújváros elleni sikere után - a harmadik helyről várhatja, azaz mindkét csapat jól kezdte a szezont, mégis egyértelműen a vendégek az esélyesek.
A zöld-fehérek négy napon belül mindkét újoncot könnyedén győzték le, Garami József tanítványai viszont csúnya vereségbe szaladtak bele a hétvégén a listavezető Videoton otthonában (5-0).
Az eddigi 204 örökrangadón 83 FTC- és 75 MTK-siker született, s 46-szor végeztek egymással döntetlenre a felek. A vasárnap délutáni fővárosi rangadó után aznap este Diósgyőrben a remek formában lévő DVTK fogadja a bajnokságot felemásan kezdő, címvédő Debrecent. Szivics Tomiszlav irányításával a diósgyőriek négy győzelemmel és egy döntetlennel, 13 ponttal a második helyen állnak, s ezzel a klub 104 éves történetének legjobb szezonrajtját produkálták.
Az eddigi legjobb startot 1998-ban vette a borsodi együttes öt meccsen szerzett 11 ponttal. A jó sorozat folytatása ugyanakkor még úgy sem tűnik egyszerűnek, hogy a DVSC nem kezdett jól a bajnokságban, s jelenleg csak a nyolcadik, ráadásul csütörtökön (ma) este a svájci Young Boysot fogadja az Európa Liga selejtezőjében, így minden bizonnyal lényegesen fáradtabb lesz majd a találkozón, mint a Diósgyőr.
A százszázalékos teljesítménnyel első helyen álló Videotonra papíron nem vár nehéz feladat, mivel szombaton "fiókcsapatát", a még nyeretlen Puskás Akadémiát fogadja.
OTP Bank Liga, 6. forduló:
péntek:
Szombathelyi Haladás - MVM-Paks 19.00, vezeti: Solymosi
szombat:
Újpest FC-Budapest Honvéd 16.30, v.: Andó-Szabó
PMFC-Matias - Kecskeméti TE 18.30, v.: Fábián
Nyíregyháza Spartacus-Lombard Pápa Termál FC 18.30, v: Iványi
Videoton FC-Puskás Akadémia 20.30, v.: Kassai
vasárnap:
MTK Budapest-Ferencváros, Bozsik Stadion 16.30, v.: Bognár
Győri ETO FC-Dunaújváros Pase 18.30, v.: Farkas
Diósgyőri VTK - DVSC-TEVA 20.30, v.: Vad II.
A tabella:
1. Videoton FC 5 5 - - 16- 2 15 pont
2. Diósgyőri VTK 5 4 1 - 10- 4 13
3. Ferencváros 5 4 - 1 9- 3 12
4. MVM-Paks 5 3 2 - 9- 1 11
5. MTK Budapest 5 3 - 2 7- 8 9
6. Újpest FC 5 2 3 - 4- 2 9
7. Lombard Pápa Termál FC 5 2 2 1 5- 6 8
8. DVSC-TEVA 5 2 1 2 4- 3 7
9. Budapest Honvéd 5 2 - 3 5- 6 6
10. Győri ETO FC 5 1 1 3 5- 7 4
11. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 2- 6 4
12. Nyíregyháza Spartacus 5 1 1 3 3- 9 4
13. PMFC-Matias 5 - 3 2 5-10 3
14. Puskás Akadémia 5 - 2 3 4- 8 2
15. Dunaújváros Pase 5 - 2 3 1- 9 2
16. Kecskeméti TE 5 - 1 4 4- 9 1
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06