Cselgáncs-vb
Ungvári nyolcaddöntős, Karakasnak nem sikerült
A 73 kilogrammos Ungvári Miklós bejutott a nyolcaddöntőbe, az 57 kg-os súlycsoportban érdekelt Karakas Hedvig viszont kiesett a Cseljabinszkban zajló, olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság szerdai versenynapján.
2014.08.27 09:54MTI
freedigitalphotos.net/dan
A vb honlapja szerint az olimpiai ezüstérmes, háromszoros vb-bronzérmes Ungvári a portugál Jorge Fernandes után, a 32 között a kanadai Alexis Morin-Martelt is ipponnal verte.
A 33 éves magyar dzsúdós - aki a tavalyi vb-n a 16 között búcsúzott - előbb jukót érően vitte földre riválisát, ezt a bíró utólag vazaarira módosította, majd tíz másodperccel a mérkőzésidő vége előtt egy támasztott gánccsal vetett véget a küzdelemnek.
A nyolcaddöntőben a vb-harmadik orosz Musza Moguskov vár rá. A szintén vb-bronzérmes Karakas a türkmén Rusana Nurjovova után, a nyolcaddöntőben a mongol Sumiya Dorjsurennel került szembe.
A Honvéd versenyzője passzívan mozgott, alig indított, kétszeres Ázsia-bajnoki bronzérmes ellenfele pedig 25 másodperccel a vége előtt vazaarit kapott akciójára, s Karakas már nem tudott fordítani. Mivel a 24 éves magyar a 16 között kapott ki, éppen lemaradt a vigaszágról, és befejezte szereplését a vb-n.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


