Úszó Eb
Verrasztó Dávid aranyérmes 400 méter vegyesen
Verrasztó Dávid aranyérmet szerzett 400 méter vegyesen a berlini úszó Európa-bajnokság utolsó napján.
2014.08.24 17:01MTI
MTI/Kovács Anikó
A Jövő SC Veolia versenyzője, aki pénteken ünnepelte 26. születésnapját, a legjobb idővel került a fináléba, s ott is esélyeshez méltóan teljesített. A pillangóúszás után ugyan még csak a második helyen fordult a brit Roberto Pavoni mögött, de a hátat követően már ő vezetett, s mellen tovább növelte előnyét.
Az utolsó száz méterre egy testhosszas előnnyel fordult, s már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet (4:11.89 perc).
"Nálunk nincs akkora értéke az Eb-aranynak, de azért elégedett vagyok, örülök, hogy győztem. - mondta Verrasztó Dávid. - Arra nincsen recept, hogy mikor lesz valaki első, egyszer sikerül, egyszer nem. Én remélem, két év alatt, a riói olimpia előtt megtanulom, hogy egyenletesen jól teljesítsek. A 200 vegyes után, ahol nem jutottam döntőbe, nem kívánhattam többet, s azzal is elégedett vagyok, hogy majdnem megúsztam az eddigi legjobb időmet."
Verrasztó 2010-ben és 2012-ben is ezüstérmes volt ebben a számban az Eb-n Cseh László mögött. Normálmedencében ez az első Eb-címe, s ez a magyar úszósport 80. Eb-aranya. Verrasztó Dávid 38 évvel azután nyert 400 m vegyesen Eb-aranyat, hogy édesapja, Verrasztó Zoltán világcsúcsot úszott ebben a számban.
Eredmény: férfi 400 m vegyes, Európa-bajnok:
Verrasztó Dávid 4:11.89 perc
2. Roberto Pavoni (Nagy-Britannia) 4:13.75
3. Federico Turrini (Olaszország) 4:14.15
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


