Európa Liga
A Fiatal Fiúk is régi "ismerősei" a Lokinak
A párharc győztese a sorozat főtábláján folytathatja szereplését, míg a vesztes számára véget ér a nemzetközi kupaidény.
2014.08.20 18:13MTI
Csütörtökön a svájci Young Boys vendégeként lép pályára a magyar bajnok Debrecen a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, negyedik fordulójának első mérkőzésén. A párharc győztese a sorozat főtábláján folytathatja szereplését, míg a vesztes számára véget ér a nemzetközi kupaidény.
Kondás Elemér együttese a BATE Boriszov ellen drámai körülmények között, 93. percben kapott góllal búcsúzott a Bajnokok Ligájától, most a második számú sorozatban, a fehéroroszok után egy újabb olyan riválissal mérkőzik meg, amellyel korábban már találkozott. A berni gárdával 2008-ban az UEFA Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában csapott össze a hajdúsági együttes, a párharc első mérkőzésén Svájcban Rudolf Gergely góljával ugyan korán vezetést szerzett a Debrecen, a hazaiak azonban fordítottak és 4-1-es diadalt arattak, majd a Debrecenben rendezett visszavágón 3-2-re győztek és jutottak tovább simán.
A Young Boys hat fordulót követően jelenleg negyedik helyen áll hazája pontvadászatában, az első négy mérkőzésén nyeretlen maradt és mindössze három pontot gyűjtött, ám legutóbbi két találkozóját, köztük a rekordbajnok Grasshoppers ellenit is magabiztosan megnyerte.
Kondás Elemér együttese címvédőként csak a nyolcadik az OTP Bank Ligában négy fordulót követően, legutóbb szombaton Újpesten szenvedett egygólos vereséget, ráadásul a szakvezető munkáját sérülések és eltiltás is nehezíti. A klub honlapjának beszámolója szerint a kapus Nenad Novakovic és a védő Mészáros Norbert még csak nemrég kezdte el a teljes értékű munkát. René Mihelic még a Cliftonville elleni mérkőzésen szenvedett combizomszakadást, ő biztosan kihagyja még a visszavágót is, míg Tisza Tibor az Achilles-ín gyulladása miatt nem bevethető. Selim Bouadlát a BATE elleni visszavágón állították ki két sárga lappal, ő szintén kihagyni kényszerül az első felvonást.
A meccsre Bernben kerül sor 19.30-tól, míg a visszavágót jövő hét csütörtökön rendezik a Nagyerdei Stadionban 20.30-tól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


