Harc a főtábláért
EL-selejtező: a Young Boys lesz a Debrecen ellenfele
A Young Boys együttesével játszik az Európa Liga főtáblájára kerülésért a Debreceni VSC labdarúgócsapata.
2014.08.08 13:29MTI
A pénteki, nyoni sorsolás előtt a Debrecent - amely a Bajnokok Ligája selejtezőjéből került át az EL-be - az 1-es csoportba tették, így azt már a párok kialakulása előtt tudni lehetett, hogy a Lokomotiv Moszkvát, a Borussia Mönchengladbachot, a Sparta Prahát, a Villarrealt vagy a Young Boysot kaphatja ellenfélül. Végül a svájci csapatot sorsolták a magyar együttes mellé.
Az első mérkőzést Bernben játsszák augusztus 21-én, a visszavágóra augusztus 28-án kerül sor Debrecenben. A DVSC 2008-ban az UEFA Kupa-főtábláért játszott a Young Boyszal, akkor kettős vereséggel, 7-3-as összesítéssel alulmaradt.
A debreceni klub honlapján olvasható bemutatás szerint a Young Boys a legutóbbi szezonban a harmadik helyet szerezte meg a svájci bajnokságban és a harmadik körben kapcsolódott be az EL-selejtezőbe, ahol otthon 1-0-ra, idegenben pedig 2-0-ra verte a ciprusi Ermisz Aradipput.
A svájci csapatnak nyolc légiósa van, köztük a szerb válogatott Milan Vilotic és a svéd válogatott Alexander Gerndt. A svájci nemzeti együttesnek is ad egy játékost, mégpedig a védő Steve von Bergent.
A Young Boys a 2012/2013-as idényben bejutott a csoportkörbe az EL-ben, onnan azonban már nem lépett tovább, mert harmadik lett a Liverpool és az Anzsi mögött. Az első három csapat egyaránt tíz pontot szerzett, a gólkülönbség döntött.
EL-selejtező, 4. forduló, a főtáblára jutásért (az UEFA honlapjáról):
Young Boys (svájci)-DEBRECENI VSC
Zwolle (holland)-Sparta Praha (cseh)
Asztana (kazah)-Villarreal (spanyol)
FK Szarajevo (bosnyák)-Borussia Mönchengladbach (német)
Apollon Limasszol (ciprusi)-Lokomotiv Moszkva (orosz)
Dnyipro Dnyipropetrovszk (ukrán)-Hajduk Split (horvát)
Spartak Trnava (szlovák)-FC Zürich (svájci)
Aszterasz Tripolisz (görög) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli)
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Nacional (portugál)
AEL Limasszol (ciprusi)-Tottenham Hotspur (angol)
Qarabag FK (azeri)-Twente (holland)
Zimbru Chisinau (moldovai)-PAOK (görög)
Petrolul Ploiesti (román)-Dinamo Zagreb (horvát)
HJK Helsinki (finn)-Rapid Wien (osztrák)
Trabzonspor (török)-Rosztov (orosz)
Omonia (ciprusi)-Dinamo Moszkva (orosz)
RNK Split (horvát)-Torino (olasz)
Lokeren (belga)-Hull City (angol)
FK Aktobe (kazah)-Legia Warszawa (lengyel)
Olympique Lyon (francia)-FC Astra (román)
Neftci (azeri)-FK Partizan (szerb)
Elfsborg (svéd)-Rio Ave (portugál)
PSV Eindhoven (holland)-Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Ruch Chorzow (lengyel)-Metaliszt Harkiv (ukrán)
Kardemir Karabükspor (török) - Saint-Etienne (francia)
Feyenoord (holland)-Zorja Luhanszk (ukrán)
Stjarnan (izlandi)-Internazionale (olasz)
Real Sociedad (spanyol)-Krasznodar (orosz)
RNK Rijeka (horvát)-Sheriff Tiraspol (moldovai)
Panathinaikosz (görög)-Midtjylland (dán)
Grasshoppers (svájci)-Club Brugges (belga)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06