Storcz Botond 10 érmet vár

Kajak-kenu vb: negyven magyar Moszkvában

A kajakosoknál 16 férfi és 10 nő, a kenusoknál pedig 12 férfi és két nő képviseli a magyar színeket a Moszkvában csütörtökön kezdődő, 41. gyorsasági kajak-kenu világbajnokságon.

2014.08.06 09:17MTI
freedigitalphotos.net/khunaspix

Storcz Botond vezetőedző - immár hagyományosan - tíz érmet vár a negyven fős küldöttségtől.

A júliusi eleji, brandenburgi Európa-bajnokságon nyolc arany- és öt ezüst-, az egy héttel később, Szegeden lebonyolított U23-as vb-n pedig tíz arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők, és Storcz szerint az év csúcseseményén sem vall majd szégyent a válogatott.

"Nagyszerűen alakult eddig ez a szezon, a vb-ig vezető utunk látványos sikerekkel van kikövezve - fogalmazott a szakvezető. - Bár ezek a számok, ahogyan a tavalyi, duisburgi vb tizenhét érme is, kiugró teljesítményekről tanúskodnak, a lehetőség Moszkvában is adott a jó szereplésre. Lehet nagyot álmodni, mert csapatunk képes megvalósítani ezeket az álmokat, ám én úgy érzem, az esélylatolgatást illetően maradjunk a realitások talaján. Vagyis ismét azt mondom, tíz érem megszerzése esetén már jól teljesít a magyar válogatott."

A szakember a szakágankénti esélyekről azt mondta, ismét a női kajakosok és kenusok járhatnak az élen az éremszerzésben, bár nehéz lesz a brandenburgi kontinensviadal eredményét megismételni, ott ugyanis mind a négy női kajakos olimpiai számban magyar siker született.

"Férfi kenuban tavaly két olimpiai számban nyertünk aranyérmet, és versenyzőink, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros, valamint Vajda Attila képes lehet a címvédésre. Férfi kajakban volt hiányérzetünk Brandenburgban, hiszen érem nélkül maradtunk, igaz, a válogatott tagjai nem a megszokott számaikban rajtoltak. Most azonban itt lesz Dombvári Bence, Dudás Miklós és az olimpiai ezüstérmes férfi csapathajó is, így reményeim szerint ez a szakág sem marad érem nélkül" - mondta Storcz Botond. Az orosz főváros először lesz felnőtt vb házigazdája.

A kajak-kenu világbajnokság hétvégi döntői élőben lesznek láthatók és hallhatók az M1-en, illetve a Kossuth Rádióban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.