Búcsúzott a Loki
Drámai csatában esett ki a Debrecen
A magyar csapat hősiesen küzdött, de 2 gólos előny sem volt elég a továbbjutáshoz a fehérorosz BATE ellen.
2014.08.05 21:33ma.hu
Fotó: Czeglédi Zsolt MTI
A Debrecen 1-0-s előnnyel várta az idegenbeli visszavágót és már a meccs elején büntetőből megduplázta az előnyét, egyébként Sidibe volt eredményes.
Bouadla azonban elkövetett egy butaságot, aminek köszönhetően a 38. percben kiállították és a Debrecen több mint egy félidőn keresztül emberhátrányban játszott. A BATE azonnal megszerezte az egyenlítést, majd a második félidő közepén a vezetést is. Ez összetettben még mindig a debrecenieknek kedvezett, de a végén jött a dráma. Az indokolatlanul hosszú ráadás perceiben a fehéroroszok megszerezték a továbbjutást érő gólt egy kapushibát követően fejesből.
Ez azt jelenti, hogy már csak a Diósgyőr van versenyben a nemzetközi kupákban a magyar csapatok közül és ők is szinte lehetetlen helyzetből várják a visszavágót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


