Válogatott már soha nem lesz...
Huszti Szabolcs: muszáj volt elfogadnom az ajánlatot - irány Kína!
Két és féléves szerződést kötött a kínai élvonalban szereplő Csangcsun Jatajjal Huszti Szabolcs, az 51-szeres magyar válogatott futballista a német Hannovertől igazolt az ázsiai klubhoz.
2014.07.22 21:12MTI
"Olyan ajánlatot kaptam, amit muszáj volt elfogadni, és bár egy új világba, egy új ország bajnokságába csöppentem, a futball az futball - azon leszek, hogy a legjobbamat nyújtsam itt is" - idézte Husztit az őt képviselő menedzseriroda keddi közleménye.
A magyar futballista megjegyezte, sokat köszönhet a német a klubnak, ugyanakkor utóbbi is neki, ugyanis annak idején nagyjából kétszer akkora összegért adták el az orosz Zenitnek, mint amennyiért vették, most pedig a kínai egyesület is többszörösét fizeti annak, mint amennyit a Hannover a szentpéterváriaknak, amikor visszaszerezték.
A német kicker 2012 szeptemberében arról írt, hogy Huszti 750 ezer euró ellenében tért vissza a Bundesligába. A 31 éves játékos menedzsere, Filipovics Vladan megjegyezte, a német vezetőség olyan kivásárlási árat jelölt meg, amit Bundesliga-csapat aligha fizetett volna ki Husztiért - sőt, nem is akarta rivális együttesnek eladni.
"Több országba is ajánlottam, de amikor a Csangcsun Jataj elnöke meglátta a róla készült anyagot, eldöntötte: Huszti Szabolcs kell neki! Az elmúlt két évben több klasszis játékos is Kínába szerződött és Szabit is sztárnak igazolták" - tette hozzá Filipovics Vladan. Huszti 2010 szeptemberében jelezte, hogy nem akar többet a magyar válogatottban szerepelni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06