Vívó-vb
Negyeddöntős a férfi kardválogatott
A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András alkotta együttesnek csak a 16-os táblán kellett bekapcsolódnia a versenybe.
2014.07.21 12:28MTI
Az ukránok legyőzésével bejutott a negyeddöntőbe a magyar férfi kardválogatott a kazanyi vívó-világbajnokságon.
A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Szatmári András alkotta együttesnek csak a 16-os táblán kellett bekapcsolódnia a versenybe, ott viszont rögtön egy erős ellenfél jutott neki. Az ukránokkal szemben kiélezett küzdelemre lehetett számítani, és az egyszerre zajló nyolc összecsapás közül végül ez tartott a legtovább.
Szilágyi magabiztosan kezdett Dmitro Bojko ellen, s az általa kiharcolt háromtusos előnyhöz, Gémesi és Szatmári is hozzátett egyet-egyet, Andraj Jagodkával, illetve Dmitro Pundikkal szemben. Ezután viszont előbb Gémesi kapott ki Bojkótól eggyel, majd Szilágyi Pundiktól öttel - noha magabiztosan kezdett a második asszójában is -, így már az ukránoknál volt az előny. A folytatás azonban megint a magyaroknak sikerült jobban: Szatmári simán verte Jagodkát, a Gémesi helyére beállt Decsi pedig még magabiztosabban Pundikot. A végén Szatmári ugyan eggyel kikapott Bojkótól, de Szilágyi meg tudta őrizni az előnyt, sőt még eggyel növelte is.
Az elődöntőbe jutásért a világranglistán második olaszokkal vívnak a rangsorban hetedik magyarok.
Eredmény:
a 16 között:
Magyarország-Ukrajna 45-39
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


