Tour de France
Nibali újabb erődemonstrációt tartott
Az összetettben élen álló Vincenzo Nibali újabb erődemonstrációt tartott a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, a pénteki, 13. szakaszon harmadik részsikerét aratta, és tovább növelte az előnyét.
2014.07.18 18:37MTI
freedigitalphotos.net/bplanet
A Saint-Étienne és Chamrousse közötti 197,5 kilométeres etap végén egy csaknem húsz kilométeres emelkedő vezetett a célba, ezen az olasz kerekes két megindulással mindenkit maga mögött hagyott, ezáltal már több mint három és fél perccel vezet a mostani negyedik helyével összetettben másodiknak feljövő spanyol Alejandro Valverde előtt.
A 29 éves Nibali ráadásul a sárga mellé megszerezte a hegyipontversenyben élen állónak járó pöttyös trikót is. A Vuelta a Espanán 2010-ben, a Giro d'Italián tavaly győztes Nibali mostani fölényes sikerével minden első számú favoritja a viadalnak, azaz ha nem történik váratlan esemény a jövő vasárnapi, párizsi befutóig, akkor megnyeri a Tourt.
Ezzel pedig illusztris társaságba kerülne, ugyanis eddig mindössze öten - az olasz Felice Gimondi, a belga Eddy Merckx, a spanyol Alberto Contador, illetve a francia Jacques Anquetil és Bernard Hinault - győztek a Girón, a Touron és Vueltán is.
A pénteki nap vesztese az ausztrál Richie Porte, aki összetettben másodikként kezdte a szakaszt, de a célba vezető kaptatón elkészült az erejével, így csaknem kilenc perccel maradt el Nibalitól, azaz kiszállt a dobogóért folyó versenyből.
Eredmények: 13. szakasz, Saint-Étienne - Chamrousse, 197,5 km, hegyi befutó:
1. Vincenzo Nibali (olasz, Asztana) 5:12:29 óra
2. Rafal Majka (lengyel, Tinkoff-Saxo) 10 mp hátrány
3. Leopold König (cseh, NetApp) 11 mp h.
4. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 50 mp h. ...
7. Romain Bardet (francia, AG2R) 1:23 perc h.
Az összetett élcsoportja:
1. Nibali 56:44:03 óra
2. Valverde 3:37 perc hátrány
3. Bardet 4:24 p h.
Az angol, francia, belga és spanyol területeket érintő, 3664 kilométer össztávú és jövő hét vasárnap Párizsban záruló háromhetes körversenyen szombaton a Grenoble és Risoul közötti 177 kilométeres hegyi szakasz vár a mezőnyre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


