3/3 a vízilabda Eb-n
Szerbiát is legyőztük - veretlenül menetel a Benedek-csapat
A világbajnok magyar válogatott 8-6-ra legyőzte a nagy rivális és címvédő szerb együttest.
2014.07.17 21:50MTI
Fotó: MTI, Kovács Tamás
Az aktuális világbajnok magyar együttes és riválisa, az Európa-bajnok csatáját eleve csúcsjellegűvé avatta, hogy a sportági Európa-bajnokságok két legeredményesebbje került szembe. Magyarország eddig 12 aranyat, és 5-5 ezüstöt, illetve bronzot szerzett, míg Szerbia 5,9,5-ös összetételű medálgyűjteményre lehet büszke.
A kontinensviadalokon - a legutóbbit, a 2012-est kivéve - az utóbbi bő egy évtizedben szinte mindig találkozott a két fél, s a mérleg nagyon is a vendégek oldalára billen el, akik a meccsek zömét megnyerték. 2001 óta öt szerb sikerrel egyetlen magyar siker áll szemben, ez utóbbi a 2010-es kontinensviadal csoportkörében született. Az esti mérkőzés a Hajós uszodában, telt ház, hatezer ember előtt emberelőnyös helyzetek kölcsönös elpuskázásával indult.
Már csaknem lepergett a teljes első negyed, amikor megszerezte és növelte is vezetését a Benedek Tibor szövetségi kapitány irányította csapat: pazar passzok után előbb Varga Dénes, majd - alig három másodperccel az első szünet előtt - Decker Ádám húzta a hálóba a labdát (2-0). A második negyedben büntetőből szépítettek a szerbek, Gór-Nagy Miklós pompás bejátszás végén vette be közelről a szerb kaput (3-1).
Aztán váratlanul cserével végleg kiállítottak egy szerbet és a magyar centert, Hárai Balázst, ez inkább a vendégeknek tett jót, akik rögtön ezután "sima" emberelőnyben betaláltak (3-2). A csata hevessége mit sem csökkent, s mindeközben Varga Dénes másodszor is eredményes volt, miután parádés csellel tisztára játszotta magát (4-2).
Újabb magyar kiállításra következett szerb gól (4-3), majd hazai emberelőnynél Madaras Norbert balkeze villant (5-3). A harmadik játékrész vendéggóllal kezdődött, de frappáns válaszként Vámos Márton, a csapat másik balkezese bombázott védhetetlenül a kapu bal oldalába (6-4). A következő - emberelőnyös - akció lezárásaként pedig ismét Madaras jött, akinek lövésére nem ért oda a rivális kapusa (7-4). A folytatásban Decker Attila hárított sokadszorra bravúrosan, még a hat az öt elleni játéknál sem tudtak közelebb zárkózni a szerbek, csupán a negyed legvégén (7-5). A befejező nyolc percben szerb emberelőnyök maradtak ki, aztán magyar fórnál meglett a gól: a duplázó Vámos pattintotta a kapuba a labdát (8-5). Három perccel a vége előtt sokadik létszámfölényes lehetőségük egyikével éltek a vendégek (8-6), a magyar emberelőny viszont kimaradt. A szerbeké - amikor bő egy perc volt még hátra - szintén, így a Benedek-csapat nyert, s három forduló után is százszázalékos. "Ez egy nagy mérföldkő az egész magyar vízilabda életében, bármi is lesz az eredmény ezen az Európa-bajnokságon, azt hiszem, ma letette a névjegyét ez a csapat" - nyilatkozta a lefújást követően az M1 csatornán Benedek Tibor, aki szerint ezzel a sikerrel, "el lehet felejteni, amiről az elmúlt tíz évben beszéltünk" a szerbekkel kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


