Vívó-vb
Női párbajtőr: négyből négy
A kiemelt Szász Emeséhez mind a három további magyar induló csatlakozott, így valamennyien vívhatnak majd a női párbajtőrözők 64-es főtábláján a kazanyi világbajnokságon.
2014.07.17 11:51MTI
freedigitalphotos.net/khunaspix
A világranglistán éllovas Szász - 15 társával együtt - a csütörtöki próbatételt kihagyta, a 132 fős mezőny nagy része viszont a selejtezőből harcolhatta ki a vasárnapi folytatás lehetőségét.
A magyarok közül ez Révész Juliannának sikerült a leggyorsabban, ő öt győzelemmel és egy vereséggel a 16. helyre került az első szakaszt követően, így még éppen felkerült közvetlenül a főtáblára.
Hasonlóan vívott Tóth Hajnalka is, neki is öt sikeres és egy elvesztett asszója volt, de a rosszabb találati arány miatt a 18. helyre rangsorolták, emiatt még egyszer pástra kellett lépnie.
A már 15 tusra menő mérkőzés elején óvatos volt az elefántcsontparti Gbahi Gwladys Sakoa ellen, az első két szakaszt követően még csak 2-2 állt az eredményjelzőn, az utolsó három percben azonban fokozatosan ellépett, s végül magabiztosan, 13-7-re nyert. Budai Dorinának - aki csoportjában két ellenfelétől kikapott, hármat pedig legyőzött - nehezebb dolga volt Malgorzata Stroka ellen.
Az asszó elején hátrányba került, 2-5-ről kellett elkezdenie a felzárkózást. Ez sikerült is neki, sőt türelmes, de addigra már aktív vívással előnybe is került, s 14-12-nél egészen közel állt a győzelemhez. Stroka azonban a hátra lévő néhány másodpercben egyenlített, így jöhetett a ráadás, amelyben Budai ért el szép találatot.
"Nagyon szomorú lettem volna, ha így esek ki - utalt arra, hogy az utolsó pár másodpercben nem figyelt oda eléggé. - A csoportomban a két gyengébb ellenféltől kaptam ki az elején, azután háromszor győztem. Ha már előbb is nyerek, közvetlenül a főtáblára kerülök, de végül is így is jó. A lényeg az, hogy vasárnap vívhatok, és nem kell a szerdai csapatversenyig várnom" - tette hozzá.
A főtáblán Szász az ukrán Anfisza Pocskalovával, Tóth a svéd Sophie Haarlemmel, Révész a német Ricarda Multererrel, Budai pedig a tunéziai Szara Beszbesszel kezd a 64-es táblán vasárnap. Szász és Tóth a 32, Révész és Budai a 16 között összekerülhet egymással. Csütörtökön még a férfi párbajtőrözők selejtezőjét rendezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


