Nem kell sokat várni
EL-selejtező: csütörtökön mindhárom magyar résztvevő pályára lép
A Ferencváros a horvát HNK Rijeka, a Diósgyőri VTK a bolgár Liteksz Lovecs vendége lesz, míg a Győri ETO FC a svéd IFK Göteborgot fogadja.
2014.07.16 12:57MTI
A legnehezebb dolguk papíron a sorozatba bajnoki ezüstérmesként csak most bekapcsolódó győrieknek lesz, mivel északi riválisa játékban van, ugyanis a svéd bajnokság a szezon közepén tart.
Az IFK Göteborg az eddigi 14 forduló alatt öt győzelem mellett nyolc döntetlent játszott és csak egyszer kapott ki, ráadásul a kudarcát még április elején a 2. körben szenvedte el, azóta veretlen minden fronton.
A svéd csapat az EL-selejtező első fordulójában egy döntetlent követően kétgólos sikerrel jutott túl luxemburgi ellenfelén. A zöld-fehérek trénere, Horváth Ferenc, aki a rivális hét mérkőzését látta, úgy véli, az szólhat a Győr mellett, hogy több kreatív játékosa van, mert a svédek legfeljebb két-három ilyen labdarúgóval rendelkeznek.
Hozzátette, hogy "a játékosai viszont bivalyerősek és mindenki tudja a dolgát, a klasszikus északi játékot játsszák, de azt nagyon jól". A fővárosi zöld-fehérek azzal a HNK Rijekával találkoznak, amely az előző szezonban másodikként zárt a horvát élvonalban, továbbá elhódította a Horvát Kupát.
Ami biztos, hogy a máltai Sliema Wanderers kiejtése során mutatott teljesítménynél jóval jobban kell futballoznia Thomas Doll együttesének, amely sem az idegenbeli 1-1, sem a hazai 2-1-es siker alkalmával nem volt meggyőző. A Ferencváros csapata szerda délelőtt indult útnak.
A miskolciak már szintén elindultak Bulgáriába, ahol azzal a Liteksz Loveccsal találkoznak, amely 1998 óta mindössze kétszer nem szerepelt nemzetközi porondon. Ezúttal bajnoki bronzérmesként kvalifikálta magát a második számú európai kupasorozatba a csapat.
A Diósgyőr kettős győzelemmel a máltai Birkirkarát búcsúztatta az első körben, míg a Liteksz Lovecs a moldovai Veris együttesét az idegenbeli gól nélküli döntetlent követően a hazai pályán aratott 3-0-s sikerrel ejtette ki. A Diósgyőr mérkőzése 19.45-kor, a Győré 20 órakor, a Ferencvárosé 20.30-kor kezdődik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06