Mellőzött Robinho
Robinhóból nem kér a Real Madrid, de ez kölcsönös?
Nem kapott játéklehetőséget a Real Madrid Valencia elleni, Szuperkupa-győzelmet eredményező vasárnap esti mérkőzésén Robinho, a fővárosi futballklub brazil kiválósága.
2008.08.25 14:17MTIA korábbi nagy kedvenc mellőzése a Marca című sportnapilap értékelése szerint egyértelmű jele annak, hogy a királyi gárdánál immár végleg lemondtak a támadó megtartásáról.
Robinho helyzete hosszú ideje kérdéses, főleg az óta, hogy a médiában elkotyogta: el akarja hagyni a Realt és a londoni Chelsea-nél kívánja folytatni pályafutását.
A madridi elitklub eddig nem óhajtotta elengedni a remek képességű, ördöngösen cselező csatárát, a Marca szerint azonban most fordult a kocka.
Robinho alighanem tartós mehetnékje miatt maradt ki a Szuperkupát amúgy bravúrosan elhódító, a meccset két kiállítottja miatt kilenc emberrel befejező, mégis 4-2-re nyerni képes Realból, de mellőzéséhez hozzájárult az is, hogy a fővárosi "Blancók" hívei füttyel és "Menj a Chelsea-be!" kiáltásokkal adták értésre, hogy már nem kérnek belőle.
A játékos a találkozó előtt nem melegített a többiekkel, s a diadalt követő ünneplésből sem vette ki a részét. Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke a hétvégén úgy fogalmazott, hogy Robinho tiszteletlen volt a csapattal szemben, amikor egy interjúban bejelentette elhatározását, amely szerint az angol labdarúgócsapathoz kíván szerződni, és kérte a spanyol gárdát, hogy egyeztessen a részletekről a londoniakkal.
"A megállapodásokat illik megkötni a szezon végén, nem pedig négy-öt nappal az új idény kezdete előtt. Ez tiszteletlenség a klubbal, a történelmünkkel és a szurkolókkal szemben is" - nyilatkozta Calderón a Cadena Ser rádiónak, hétfőn pedig a Marca idézte tőle azt a kijelentést, amely szerint "akarata ellenére senkit sem kényszerítünk rá, hogy nálunk maradjon".
Brit médiaértesülések szerint a Chelsea augusztus elején - magyar pénzre átszámítva - 5,7 milliárd forintos ajánlatot tett a Madridnak a brazil játékosért, akinek jelenlegi szerződése 2010-ig szól.
A kontraktus záradéka szerint a Robinhót leigazolni akaró klubnak kivásárlási árként 150 millió eurónak megfelelő összeget (mintegy 31 milliárd forint) kell fizetnie a Realnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


