Meghúzták
Kajak-kenu Eb - Kozák és a Kárász, Vad duó döntős 200 méteren
Három magyar férfi egység pedig a középfutamba lépett tovább.
2014.07.12 11:45MTI
Forrás: Wikipedia
A kajakos Kozák Danuta és a Kárász Anna, Vad Ninetta duó egyenes ágon a vasárnapi döntőbe jutott 200 méteren a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon a szombat délelőtti előfutamokból.
Elsőként Tótka Sándor nagyszerű versenyzésének tapsolhatott a maroknyi magyar tábor, a Kőrös Kajak ifjúsági olimpiai bajnok kajakosa megnyerte futamát úgy, hogy többek között a világbajnok és címvédő svéd Petter Öströmöt is maga mögé utasította. Ez volt ugyanakkor az egyetlen szám délelőtt, amelyben még győzelemmel sem lehetett egyből a döntőbe kerülni, így Tótka vasárnap reggel újra vízre száll, és akkor már a legjobb kilenc közé jutás lesz a tét.
A többi egyes számban, valamint férfi K-2-ben az első helyezett egyből döntős lehetett. A kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta élt is a lehetőséggel, a rajt után összeszedett hátrányát ledolgozva megnyerte előfutamát, és így már ebben a számban is készülhet a fináléra. A kenus Lantos Ádámnak és a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duónak ugyanakkor nem sikerült az első helyen befutnia - előbbi negyedik, utóbbi harmadik lett -, így rájuk a középdöntő vár vasárnap reggel.
Női K-2-ben az első három helyezés ért finálét, de a Kárász, Vad kettős semmit nem bízott a véletlenre, szinte rajt-cél győzelmet aratva került egyből a legjobbak közé.
Férfi kenu kettesben és női kenu egyesben éppen egy döntőnyi egység nevezett a legrövidebb távon, így a Lantos, Nagy Péter duónak, valamint Lakatos Zsanettnek nem kellett vízre szállnia az előcsatározások során.
Szombat délután már döntők következnek az Eb-n: a nyolc 1000 méteres számban és a női K-4 500 méteren. A finálék közül hétben lesz magyar hajó. Rajt 16.35-kor.
A további program:
később:
1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 16.35
vasárnap:
200 m-es középfutamok 9.00
200 m-es döntők 11.50
500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 15.00
5000 m-es döntők 17.00
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


