Három könnyű sérülés történt
Kékszalag - a mezőny nagy része már a kikötőkben
A kellemetlenül nagy esővel induló és komoly szélerősödéssel folytatódó este után "harcos éjszakája" volt az akkor még versenyben lévő 400-450 hajónak.
2014.07.11 10:18MTI
Forrás: mellrakom.blog.hu
A mezőny nagy része már a kikötőkben van, reggel 8 óráig közel 400 hajó futott be az 522 induló közül a balatonfüredi célba, 50-60 pedig feladta a küzdelmet a 46. Kékszalag Audi Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen.
A szervezők tájékoztatása szerint a kellemetlenül nagy esővel induló és komoly szélerősödéssel folytatódó este után "harcos éjszakája" volt az akkor még versenyben lévő 400-450 hajónak. A szél 55-65 km/óra átlagsebességű volt, egyes helyeken 75 km/órás széllökésekkel. A Balaton minden pontját elérte a viharossá fokozódó szélerősödés, amelyet pontosan előre jelzett az Országos Meteorológia Szolgálat.
Amint Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője péntek reggel a verseny honlapjának elmondta, három könnyű sérülés történt. Akad néhány olyan hajó, amelyet majd a szél enyhülése után tudnak kivontatni a partra, körülbelül 25-30 hajót vontattak ki eddig.
"Voltak olyan hajók, ahonnan a személyzetet lementettük, és a hajók ott maradtak. Három olyan hajóról tudunk, amelyek vagy a nádasban vagy víz alatt vannak. Mintegy két tucatnyi hajó érintett árboctörésben, 25-30-nak sérült a vászna, néhánynak a kormánya törött el" - tette hozzá Bagyó Sándor.
A jó szélben 522 hajó vágott neki csütörtök reggel a Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred 155 kilométeres távnak Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén. A győztes Fifty-Fifty nevű kétárbocos katamarán több mint három órával megjavítva saját rekordját, 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot, nagy fölénnyel nyerve a 46. Kékszalag Audi Nagydíjat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


