Vb-2014
Fegyelmi eljárást és sárgalap-törlést várnak a brazilok
Fegyelmi eljárást sürget a Neymarnak súlyos sérülést okozó kolumbiai Juan Zunigával szemben, egyben pedig a pénteki világbajnoki negyeddöntőben Thiago Silvának felmutatott sárga lap visszavonását várja a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF).
2014.07.06 17:20MTI
freedigitalphotos.net/tungphoto
Delia Fischer, a nemzetközi szövetség (FIFA) szóvivője megerősítette a brazil kérést, ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is vizsgálódnak a brazil-kolumbiai mérkőzésen történteket illetően, és egyelőre nem született döntés arról, hogy indul-e fegyelmi eljárás.
Juan Zuniga a meccs hajrájában beletérdelt Neymar hátába, ennek következtében a brazil játékos csigolyatörést szenvedett, emiatt Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány a torna hátralévő részében már nem számíthat rá.
A játékvezető, a spanyol Carlos Velasco sem szabadrúgást, sem lapot nem adott az eset után, hanem az előnyszabályt alkalmazva továbbengedte a játékot.
A CBF szeretné elérni, hogy a Thiago Silvának felmutatott sárga lapot tekintsék semmisnek, így a hazai válogatott csapatkapitánya játszhatna a németek elleni, keddi elődöntőben.
Luis Felipe Scolari már a negyeddöntős összecsapás után hangot adott a játékvezetéssel kapcsolatos nemtetszésének: "Felteszem a kérdést: még csak egy sárga lap sem jár Neymar megrúgásáért, semmi, Thiago pedig elmegy a kapus előtt és máris sárga lapot kap? Érthetetlen. Ráadásul mindenki tudja, hogy Neymarra vadásztak a mérkőzésen" - méltatlankodott a szakvezető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


