Vb-2014
Di Maria nyugdíjba küldte Hitzfeldet
Az argentinok megérdemelt győzelemről beszélnek, a rivális svájciak pedig a kiesés ellenére büszkék a teljesítményükre a két válogatott keddi, világbajnoki nyolcaddöntője után, amelyet a dél-amerikaiak hosszabbítás után nyertek meg, s amely az európai csapat szakvezetőjének, Ottmar Hitzfeldnek az utolsó mérkőzése volt.
2014.07.02 09:32MTI
A meccset Angel Di Maria 118. percben szerzett gólja döntötte el. Svájc az 1954-es, hazai rendezésű vb óta először szerepelhetett volna a legjobb nyolc között. Alejandro Sabella, az argentinok szövetségi kapitánya gratulált csapatának, amely szerinte taktikailag fegyelmezetten játszott, és megérdemelten harcolta ki a továbbjutást.
"Ezt a mérkőzést már 90 perc alatt meg kellett volna nyernünk" - jelentette ki Sabella. "Az első félidő kiegyenlített volt, a svájciaknak volt két tiszta gólszerzési esélyük, a második játékrészt azonban egyértelműen mi uraltuk. Volt öt vagy hat kapura lövésünk, aztán a ráadásban is több gólhelyzetünk akadt."
Hitzfeld előzetesen azt ígérte, hogy kikapcsolják Lionel Messit a játékból, vagy legalábbis lelassítják, s ez egészen az utolsó percekig sikerült is. Amint azonban a Barcelona négyszeres aranylabdása egy kis helyhez jutott, máris gólpasszt adott Di Mariának, aki nem hibázott.
Hitzfeld már a vb előtt bejelentette, hogy ez lesz az utolsó nagy tornája, utána visszavonul, s a búcsú pillanata most jött el. A német szakember a kiesés ellenére azt mondta: büszke a játékosaira.
"A csapatom mindent megtett. A mérkőzés utolsó három percében átéltem mindazt, amit egy futballtréner átélhet. Ilyen érzelmeket csak a labdarúgás tud kiváltani. Svájc ma elnyerte az egész világ rokonszenvét, erre büszkék lehetünk" - fogalmazott a 65 éves, láthatóan meghatott mester, aki néhány órával a találkozó előtt tudta meg, hogy Németországban elhunyt 82 éves bátyja.
A tréner párhuzamot vont az emlékezetes, 1999-es Bajnokok Ligája-döntővel, amelyben akkori csapata, a Bayern München az utolsó pillanatokban bukta el a győzelmet a végül 2-1-re diadalmaskodó Manchester Uniteddel szemben.
Hitzfeld a bajorokkal és a Borussia Dortmunddal összesen hét bajnoki címet nyert a Bundesligában, s mindkét együttessel diadalmaskodott a Bajnokok Ligájában is.
A svájci válogatott kispadján 2008 óta ült, s ez idő alatt alaposan átalakította a csapatot, amelyet két vb-re is kivezetett. Szakértők szerint a fiatal, tehetséges gárdával több évig "nem lesz gondja" az utódnak, Vladimir Petkovicnak. A kétszeres világbajnok argentinok szombaton Belgiummal találkoznak a negyeddöntőben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06