Foci vb - 2014
Blatternek bejött a csíkhúzás
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint az európai szövetség (UEFA) azt tervezi, hogy a 2016-os Európa-bajnokságon használni fogja a brazíliai világbajnokságon jól működő gólvonal-technológiát.
2014.06.28 15:13MTI
"Beszéltem Michel Platini UEFA-elnökkel, s azt mondta nekem, hogy a 2016-os Eb-n alkalmazni fogják ezt a technológiát" - jelentette ki pénteken Blatter.
Platini korábban vehemensen tiltakozott az ellen, hogy a játékvezetőket bármilyen technikai eszközzel segítsék, s inkább az alapvonali asszisztensek alkalmazása mellett kampányolt.
Az UEFA nem sokkal Blatter nyilatkozata után cáfolta, hogy az ügyben hamarosan végleges döntés születhet, ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy a gólvonal-technológiát bevetik a két év múlva sorra kerülő kontinensviadalon.
"Az elnök azt mondta, megfontolja a rendszer használatát, ugyanakkor ezt az ügyet nem lehet egy csettintéssel elintézni" - mondta Pedro Pinto, az UEFA sajtófőnöke, s hozzátette, a témában a játékvezetői bizottságnak is állást kell foglalnia, ezután pedig a végrehajtó bizottságnak kell meghoznia a végleges határozatot.
Blatter pénteken arról is beszélt, hogy a brazíliai vb-n a gólvonal-technológia megfelelően működik, segíti a bírók munkáját, s a svájci sportvezető szerint előbb-utóbb a nemzeti futballbajnokságok is bevezetik majd.
A 78 éves FIFA-elnök azt mondta, "egy lépéssel tovább kell fejleszteni" a játékvezetőket segítő rendszert, s a június 12-i FIFA-kongresszuson vázolt ötletét részletesebben ismertette: azt javasolja, hogy az edzőknek félidőnként kétszer - játékmegszakítás alkalmával - legyen lehetőségük videós visszajátszást kérni, ha nem értenek egyet a bíró valamelyik döntésével. Blatter elképzelése szerint a játékvezetők a televíziós felvételek alapján nézhetnék vissza az adott szituációt, így igazságosabb ítéletek születnének a mérkőzéseken.
Blatter és Platini akár ellenfelek is lehetnek majd a 2015 májusában sorra kerülő FIFA-elnökválasztáson. Előbbi már többször jelezte, hogy érez magában erőt a folytatásra, utóbbi pedig korábban azt mondta, augusztus végéig dönti el, hogy versenybe száll-e a posztért. A FIFA-elnökségre jelenleg az egyetlen hivatalosnak tekinthető jelölt a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06