Füredi megbetegedések
Elhagyta a kórházat Risztov Éva
Otthonában regenerálódik Risztov Éva, aki a Magyar Úszás Napján, a nyíltvízi Európa Kupa-sorozat balatonfüredi versenye után bélhurut panaszokkal került a debreceni Kenézy kórházba.
2014.06.24 16:45MTI
Forrás: Wikipedia
Az olimpiai bajnok a lábadozást követően teljes erőbedobással a berlini Európa-bajnokságra koncentrál, a nyár előtte álló időszakában mindent ennek kíván alárendelni. Kovács Rita edző segítségével a fokozatos terhelés mellett hamarosan újra folytatja az edzésmunkát, és bár elmondása szerint nehéz az elmúlt napok eseményeit nem megtörténtnek tekinteni, csakis az előtte álló feladatokra összpontosít - olvasható a közleményben.
"Érzem magamban az erőt, hogy újra formába lendüljek. Szívós, erős alkatú vagyok, erre most mindenképp szükségem van. Köszönöm a Kenézy Gyula Kórház munkatársainak az azonnali, minden részletre kiterjedő, kiváló ellátást. A gyógyulásban sokat segítettek a barátaim és az, hogy édesanyám itt volt mellettem" - nyilatkozta Risztov Éva, miután elhagyhatta a kórházat.
A szombati Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó Európa Kupa-verseny, illetve a csaknem 3500 amatőr és profi sportoló részvételével megtartott Samsung Olimpiai Úszófesztivál után többen megbetegedtek. Risztov mellett a verseny férfi győztesét, Gyurta Gergelyt is kórházba kellett vinni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


