Nem számítanak rá
Xavi elhagyja a Barcelonát
Xavi, akinek szerződése még 2016-ig érvényes lenne, állítólag azért hagyja el a klubot, mert az új vezetőedző, Luis Enrique nem számít rá a kezdőcsapatban.
2014.06.20 14:33MTI
freedigitalphotos.net/pixtawan
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint elhagyja az FC Barcelona labdarúgócsapatát Xavi Hernández, aki 16 szezon óta a katalánok futballistája.
A hírek alapján a 34 éves válogatott középpályás a következő napokban jelenti be távozását. Xavi, akinek szerződése még 2016-ig érvényes lenne, állítólag azért hagyja el a klubot, mert az új vezetőedző, Luis Enrique nem számít rá a kezdőcsapatban.
A helyi média azt is tudni véli, hogy a játékos 8 millió euróért Katarba szerződik, de a New York City is érdeklődik iránta.
A 115-szörös válogatott, világ- és Európa-bajnok Xavi hét bajnoki címet szerzett az FC Barcelonával, amellyel háromszor a Bajnokok Ligájában is a csúcsra ért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


