Szép eredmények
Hosszú Katinka és Pulai Bence nyert a római úszóverseny nyitónapján
Két arany, két ezüst és egy bronz lett a nyitónapi magyar mérleg Rómában, a Sette colli (Hét domb) elnevezésű hagyományos nemzetközi úszóversenyen, amelyen Hosszú Katinka és Pulai Bence győzött pénteken.
2014.06.13 22:45MTI
Forrás: Wikipedia
Hosszú a szokásos sűrű versenyprogramját ezúttal az 50 méter hát döntőjével indította, s "bemelegítésképpen" - a viadal honlapjának tanúsága szerint - nyolcadikként zárt (29.34 mp). Kevéssel később viszont már mindenkit maga mögött hagyott a 400 m gyors fináléjában, amelyet országos csúcsától alig elmaradva 4:05.92 perccel nyert meg. A Vasas világ- és Európa-bajnoknője 100 m pillangón nyolcadik (59.77), 50 m gyorson pedig ötödik lett (25.53).
A nap másik magyar elsősége Pulai Bence nevéhez fűződik: a Kőbánya SC versenyzője 100 méter pillangón végzett az élen 52.59 másodperces eredménnyel.
A második helyet szerezte meg - Hosszú mögött - Kapás Boglárka 400 m gyorson (4:07.13 p), míg a 200 méteres mellúszás olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Gyurta Dániel a pénteki nyitányon 100 m mellen (1:00.32) szorult a litván Giedrius Titenis mögé.
Az első nap egyetlen magyar bronzérme Kis Gergő nyakába került, aki a 800 m gyors döntőjében ért célba harmadikként (7:58.03).
A magyar finalisták közül Bernek Péter 400 m gyorson ötödik lett (3:52.15).
Kiss László szövetségi kapitánynak az augusztusi Eb-re készülő válogatottjai közül a római viadal három napján összesen kilencen próbálnak szerencsét, a csapat tizedik tagja, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh László vállpanaszok miatt nem utazott el az olasz fővárosba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


