Labdarúgó NB I
Pietro Vierchowod lett a Budapest Honvéd új vezetőedzője
Az olasz Pietro Vierchowod irányítja a következő szezonban a bajnokságban legutóbb kilencedik Budapest Honvéd labdarúgócsapatát.
2014.06.13 16:45MTIAz 55 éves szakember játékosként 45-ször szerepelt az olasz válogatottban, 1982-ben világbajnoki aranyérmet, 1990-ben vb-bronzot nyert a nemzeti együttessel. Hazájában 562 élvonalbeli bajnoki találkozón lépett pályára a Fiorentina, a Roma, a Sampdoria, a Juventus, az AC Milan és a Piacenza színeiben, védő létére 38 gólt szerzett.
A Romával és a Sampdoriával bajnoki aranyat nyert, négyszeres Olasz Kupa-győztes, a Juventusszal pedig 1996-ban a Bajnokok Ligájában is első lett. Vezetőedzőként 2001 és 2006 között a Catania, a Fiorentina és a Triestina együttesénél dolgozott, majd egészen tavalyig Roberto Mancini szakmai stábjának tagja volt az Internazionalénál, a Manchester Citynél és a Galatasaraynál.
Vierchowod segítője másodedzőként Simon Miklós lesz, az első csapat fizikai felkészítéséért pedig az olasz Dario Di Donato a felelős. A kapusedzői posztot továbbra is Tóth Iván tölti be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


