Vívó Eb
Gémesi Csanád negyeddöntős férfi kardban
A kardozó Gémesi Csanád bejutott a negyeddöntőbe a strasbourgi vívó Európa-bajnokságon.
2014.06.10 13:45MTI
Forrás: Youtube
A csoportszakaszból mind a négy magyar induló továbblépett, az Eb honlapja szerint az olimpiai bajnok Szilágyi Áron öt győzelemmel és egy vereséggel, Szatmári András és Gémesi 4/1-es, Decsi Tamás pedig 3/3-as eredménnyel.
A főtáblán az első körben, azaz a 32 közé kerülésért csak Decsinek kellett pástra lépnie, aki öt tussal verte a román Iulian Teodosiut. Ezután a tavaly, Budapesten világbajnoki bronzérmes Szilágyival került szembe, de - a magyar szövetség tájékoztatása szerint - sérülés miatt feladta az asszót, mert a második együttes találatnál kifordult a bokája.
Így Szilágyi csatlakozott a legjobb 16 mezőnyéhez, amelybe korábban bejutott Szatmári, aki a német színekben versenyző Szabó Mátyást győzte le, illetve a lengyel Adam Skrodzkin túllépő Gémesi.
Utóbbi aztán szép győzelmet aratott a fehérorosz Aliakszandr Bujkevics felett, míg Szatmári és Szilágyi kikapott. Előbbit a német Richard Hübers, Szilágyit pedig a francia Nicolas Rousset állította meg.
A tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes Szilágyi rosszul kezdett, 0-4-nél adta az első tust, de ezután sem tudott igazán felpörögni, az egyperces szünetig 2-8-ra alakult az állás. A pihenőt követően, 4-11 után felcsillant a remény, mert a magyar kardozó 9-11-re, majd 10-12-re felzárkózott, ezután viszont már csak a francia vívó fejezett be eredményesen akciót.
Szilágyi 10., Szatmári 16., Decsi 31. lett az 58 fős mezőnyben.
Eredmények:
a 64 között:
Decsi Tamás-Iulian Teodosiu (román) 15-10
a 32 között:
Szatmári András-Matyas Szabo (német) 15-6
Gémesi Csanád-Adam Skrodzki (lengyel) 15-9
Szilágyi Áron-Decsi - mérkőzés nélkül
a 16 között:
Gémesi-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-12
Nicolas Rousset (francia)-Szilágyi 15-10
Richard Hübers (német)-Szatmári 15-13
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


