NHL
Nyugatról a Kings jutott a döntőbe
A Kings a mostani rájátszásban mindhárom párharcát hét mérkőzésen nyerte meg, s ez volt a playoffban a hetedik olyan találkozója, amely után kieshetett volna.
2014.06.02 09:55MTI
A 2012-es bajnok Los Angeles Kings lesz a New York Rangers ellenfele az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében, miután vasárnap hosszabbítást követően győzött a címvédő Chicago Blackhawks otthonában, s ezzel 4-3-ra megnyerte a Nyugati főcsoport fináléját.
A párharcban 1-3-ról felálló Blackhawks már 2-0-ra, majd 3-2-re és 4-3-ra is vezetett a meccsen, amelynek harmadik harmadában a szlovák Marian Gaborik egyenlített, a ráadás hatodik percében pedig Alec Martinez beütötte a Los Angeles-i együttes győztes találatát.
A Kings a mostani rájátszásban mindhárom párharcát hét mérkőzésen nyerte meg, s ez volt a playoffban a hetedik olyan találkozója, amely után kieshetett volna.
A Blackhawks búcsúja egyben azt is jelenti, hogy ismét nem lesz címvédés az NHL-ben, amelyben legutóbb a Detroit Red Wings tudott két egymást követő évben bajnoki címet szerezni, 1997-ben és 1998-ban.
Eredmény:
Nyugati főcsoportdöntő, 7. mérkőzés:
Chicago Blackhawks-Los Angeles Kings 4-5 - hosszabbítás után
A párharc végeredmény: 4-3 a Los Angeles javára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


