Átépítés
Torghelle marad, a stadion megy - MTK: irány a Fradi-stadion?
Szombaton a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzéssel, valamint nagyszabású ünnepséggel búcsúztatja ideiglenesen az MTK labdarúgócsapata otthonát, a Hidegkuti Stadiont.
2014.05.27 21:11MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/khunaspix
A klub keddi sajtótájékoztatóján Deutsch Tamás elnök elmondta, az eseményre minden olyan korábbi futballistát meghívtak, aki valaha is viselte a kék-fehérek mezét, ők külön szektorban kapnak majd helyet. A mérkőzés mellett showműsorral és tűzijátékkal is készülnek a szervezők. Az OTP Bank Liga zárófordulójában sorra kerülő összecsapásra ingyenes lesz a belépés, ugyanakkor a Magyar Labdarúgó Szövetség szabályzatának értelmében regisztrálni kell a mérkőzésre, ezt akár otthon az interneten keresztül, vagy a helyszínen is meg lehet tenni.
A Hidegkuti Stadion bontását a mérkőzést követő hetekben fokozatosan kezdik meg, az új, ötezer férőhelyes létesítmény, amely majd a Sándor Károly Labdarúgó Akadémiának is otthont ad, várhatóan 2016 őszére készül el. Arról, hogy a kék-fehérek addig hol játsszák hazai mérkőzéseiket, a szurkolók dönthetnek majd, az eddig beérkezett szavazatok alapján a Vasas otthonául szolgáló Illovszky Stadion, illetve a Ferencváros hamarosan elkészülő új arénája "versenyez".
A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy Torghelle Sándor, az együttes 42-szeres válogatott támadója két évvel, 2016. június 30-ig meghosszabbította lejáró szerződést. Az eseményen elhangzott, hogy a rutinos futballistára játékospályafutása végeztével is számítanak a klubnál.
A 32 éves futballista januárban a Videotontól került a csapathoz, és nagy szerepe volt abba, hogy a gárda kiharcolt a bennmaradást, ugyanis hét gólt szerzett. A sajtóeseményen a kék-fehérek kilenc futballistája a környezettudatos gondolkodás jegyében hibrid meghajtású autót vehetett át a Toyota Motor Hungary Kft. és az Emil Frey Magyarország Kft. jóvoltából.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


