Everest-expedíció
Klein Dávid elindult a csúcstámadásra
Ha sikerrel jár, akkor ő lesz az első magyar, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Föld legmagasabb csúcsát, a 8848 méteres Mount Everestet.
2014.05.20 07:26MTIElindult a csúcstámadásra kedden hajnalban Klein Dávid, aki oxigénpalack nélkül készül megmászni a Mount Everestet; a hegymászó az MTI-nek telefonon elmondta: úgy tervezi, hogy négy nap múlva éri el a 3-as tábort, és május 25-én érhet fel a csúcsra.
Hozzátette, hogy a hétvégére ha nem is ideális, de a körülményekhez képest jó időjárást jeleznek a meteorológiai prognózisok.
Ha Klein Dávid sikerrel jár, akkor ő lesz az első magyar, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Föld legmagasabb csúcsát, a 8848 méteres Mount Everestet. Erre a teljesítményre a világon eddig összesen mintegy kétszázan voltak képesek.
A hegymászó az MTI-nek elmondta: ha elsőre nem sikerül feljutnia a csúcsra, még egyszer fog próbálkozni, amennyiben fizikai állapota és a időjárási viszonyok is engedik. Az ehhez szükséges stratégiát, logisztikai hátteret kiépítette, és - a jelenlegi meteorológiai prognózisok szerint - június elején ismét nyílik egy úgynevezett időjárási ablak, ami lehetővé tesz egy esetleges újabb csúcstámadást.
Az expedíció financiális hátterét biztosító SPAR korábban már jelezte, hogy a támogatásnak nem feltétele a sikeres csúcsmászás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


