Igencsak jó sorozat
Női kézilabda NB I: hetedszer is bajnok a Győr!
Sorozatban hetedszer, összesítésben 11. alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, miután csütörtökön is legyőzte a Ferencvárost, így 2-0-ra megnyerte a döntőt.
2014.05.15 20:37MTI
MTI/Kovács Anikó
A Győr vasárnap a Népligetben nyert könnyedén, most pedig hazai pályán diadalmaskodott 30-25-re. A vendégek csak a mérkőzés egy-egy szakaszában tudták megközelíteni Ambros Martin együttesét, amely a találkozó végére teljesen felőrölte a fővárosi zöld-fehéreket.
A Győri Audi ETO KC - akárcsak tavaly - idén is triplázott: az NB I-es siker előtt korábban megnyerte a Magyar Kupát és a Bajnokok Ligáját is.
Női NB I, döntő, 2. mérkőzés:
Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 30-25 (16-11)
A párharcot 2-0-s összesítéssel a Győr nyerte. Ugyan a találkozó elején még a vendégek vezettek 2-1-re, a győriek egy 6-0-s sorozattal a tizedik percre megnyugtató előnyre tettek szert (7-2).
Ettől kissé túlzottan is magabiztossá vált a csapat, a Ferencváros pedig ezt kihasználva egy gólra feljött (9-8). A hazaiak ezt követően kétszer is emberelőnybe kerültek, ezeket ki is használták, és a szünetre ismét megléptek (16-11). A második félidőt kiválóan kezdte a Ferencváros, három gólra felzárkózott, azonban Kovacsicz kiállítása miatt ismét emberhátrányba került, ezt követően pedig Penának is le kellett ülnie.
A Győr ezekben a percekben magabiztosan játszott, és újra ötgólosra duzzasztotta a különbséget (20-15). A hajrára a fővárosi zöld-fehérek elfáradtak, így a hazaiaknál már az általában kevesebb lehetőséget kapó játékosok is pályára léphettek, és a végén még az idény végén távozó játékosokat is "megtapsoltatta" Ambros Martin.
A Győrnek 1957, 1959, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013 után ez a 11. bajnoki címe, amivel behozta az örökrangsorban a Ferencvárost.
MTI/Kovács Anikó
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


