Harc a bajnoki címért
A Debrecen Pápára, a Győr pedig Felcsútra látogat
A bajnoki címért harcoló Debrecen és Győr is idegenben lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában.
2014.05.01 11:10MTI
A hárompontos előnnyel listavezető hajdúságiak a három mérkőzés óta nyeretlen Pápához látogatnak, míg a címvédő győriek az elmúlt négy bajnoki meccsén egyetlen pontot gyűjtött Puskás Akadémia vendége lesz Felcsúton, így a papírforma szerint nem valószínű, hogy változik a különbség a két aranyéremre hajtó gárda között.
A harmadik helyért küzdő négy csapat közül kettő éppen egymással találkozik, ugyanis a Ligakupában fináléba jutott Diósgyőr a Szombathelyi Haladást fogadja, s a vesztés minden bizonnyal lemondhat dobogós álmairól.
A jelenleg harmadik Videotonra könnyűnek ígérkező feladat vár, mivel a sorozatban öt vereségnél járó és hétfőn edzőváltáson átesett Budapest Honvéd otthonában lép pályára. A Ferencváros pedig idegenben a bennmaradásért küzdő újonc Mezőkövesddel találkozik, amely legutóbbi négy összecsapásán egyetlen pontot szerzett.
OTP Bank Liga, 27. forduló:
Péntek:
MVM Paks - Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 19.00,
v.: Farkas
Szombat:
Budapest Honvéd-Videoton FC 14.00,
v.: Solymosi
Kaposvári Rákóczi - PMFC-Matias 16.00,
v.: Iványi
Újpest FC-MTK Budapest 16.00,
v.: Andó-Szabó
Mezőkövesd-Zsóry FC - Ferencváros 18.00,
v.: Szabó Zs.
Puskás Akadémia-Győri ETO FC 20.00,
v.: Németh Á.
Vasárnap:
Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 16.30,
v.: Erdős
Lombard Pápa Termál FC - DVSC-TEVA 18.30,
v.: Kassai
A tabella:
1. DVSC-TEVA 26 15 8 3 57-29 53 pont
2. Győri ETO FC 26 14 8 4 43-30 50
3. Videoton FC 26 13 6 7 47-29 45
4. Ferencváros 26 13 6 7 41-32 45
5. Szombathelyi Haladás 26 12 8 6 35-27 44
6. Diósgyőri VTK 26 11 9 6 39-34 42
7. PMFC-Matias 26 10 8 8 36-33 38
8. Budapest Honvéd 26 9 6 11 33-32 33
9. Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 26 8 9 9 33-41 33
10. Lombard Pápa Termál FC 26 8 6 12 29-39 30
11. Újpest FC 26 7 8 11 38-41 29
12. MTK Budapest 26 7 7 12 32-35 28
13. Puskás Akadémia 26 7 7 12 33-46 28
14. MVM Paks 26 5 10 11 32-40 25
15. Mezőkövesd-Zsóry FC 26 6 5 15 25-43 23
16. Kaposvári Rákóczi 26 4 7 15 21-43 19
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06