Fa Nándor új hajója
Útra kész a Spirit of Hungary
Fa Nándor 2012 decemberében jelentette be: 15 év után úgy döntött, hogy ismét tengeren fog versenyezni.
2014.04.18 11:28MTI
Az árbocot is helyére emelték, így már útra kész Fa Nándor új hajója, a Spirit of Hungary, amellyel visszatér az óceáni versenyvitorlázáshoz.
A háromszoros földkerülő vitorlázó március 23-án, Székesfehérváron mutatta be a 60 lábas (18 méteres) karbon vitorlást, amellyel ennek a hajóosztálynak a világbajnoki sorozatában indul majd. Azóta a hajót elszállították Triesztbe, ahol a vízen elvégezték a hátralévő munkálatokat.
"Ismét jöttek a francia felmérők, megvolt a nagy attrakció, amikor daruval felborították a hajót, s nekem ki kellett belőle jönnöm, majd visszaállítanom. Ez minden probléma nélkül, két perc alatt sikerült" - mondta az MTI-nek Fa Nándor.
A hajónak meg kell felelnie a versenyeket szervező IMOCA szigorú, mintegy 100 oldalas szabályzatának, a felmérő bizottság már az építés közben is ellenőrizte ennek a betartását. A 27 méteres árboc felszerelésével lezárul a felmérési sorozat, s a hétvégén kerül sor a névadó ünnepségre.
"Izgalmas, dolgos időszak zárul le bennem, s az egész csapatban ezzel. Innentől a vitorlázásé a főszerep, hogy mindazt, amit elméletben tudunk a hajóról, átültessük a gyakorlatba" - nyilatkozott a 60 éves magyar hajós.
Hozzátette, szerette volna, ha kicsit hosszabb ideig tud felkészülni az első versenyre, a június 1-jén rajtoló New York-Barcelona Atlanti-óceánt átszelő páros megmérettetésre, melyen társa a volt olimpikon Goszleth Marcell lesz.
"A behajózás után Gibraltárban még legalább két napot el kell tölteni. Jó idő esetén két hét, rossz időben három hét, amíg átérünk Amerikába, így elérhetem a rajtot, de nem kényelmesen" - mondta, jelezve, B terv nincs, mindenképpen oda akar érni időben.
Fa Nándor ezután több, a 60 lábas sorozatba tartozó pontgyűjtő versenyen is szeretne indulni, a végső cél pedig a 2016-17-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny lesz. A legkeményebb vitorlázó megmérettetés 1992-93-as kiírásában a magyar hajós - legjobb nem franciaként - az ötödik helyen ért célba.
Fa Nándor 2012 decemberében jelentette be: 15 év után úgy döntött, hogy ismét tengeren fog versenyezni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


