Írásban, eskü alatt
Lance Armstrong megnevezte segítőit
A doppingvétség miatt örökre eltiltott Lance Armstrong írásban, eskü alatt tett tanúvallomásában megnevezte azokat, akik kerékpáros pályafutása során segítették a csalásban.
2014.04.11 16:24MTI
freedigitalphotos.net/bplanet
Armstrong Michele Ferrari, Luis Garcia del Moral és Pedro Celaya orvosokat, valamint Pepi Marti edzőt nevezte meg. Ezenkívül Johan Bruyneel csapatigazgatóról, valamint a US Postal klubját pénzügyileg segítő Thomas Weiselről azt vallotta, hogy mindketten tudtak a doppingolásról.
A hat megnevezett mindegyike cáfolta, hogy köze lenne Armstrong doppingolásához. A bringás még korábban azt is jelezte, hogy a nemzetközi szövetség (UCI) korábbi elnöke, Hein Verbruggen nemcsak tudott a doppingvétségeiről, hanem 1999-ben, első Tour-sikere alkalmával az ő ösztönzésére találtak ki mentő körülményt.
Armstrong azt is kiemelte, amikor visszatért és 2009-ben harmadik volt a Touron, már nem élt tiltott szerekkel. Az UCI tavaly szeptemberben megválasztott elnöke, Brian Cookson januárban azt mondta, amennyiben Armstrong érdemben segíti az UCI-t a sportág és saját doppingos múltjának feltárásában, enyhíthetik örökös eltiltását.
Hangsúlyozta: ahhoz, hogy a hét Tour de France-elsőségétől megfosztott és örökre eltiltott amerikai bringás valaha visszatérhessen, együtt kell működnie a hatóságokkal, az UCI-val, a Nemzetközi (WADA) és az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségével (USADA) egyaránt.
Az amerikai kerékpáros örökös büntetésének kiszabása után jelezte: szeretne visszatérni és újra versenyezni, ha nem is a kerékpárban, akkor más sportágban, például triatlonban. Az UCI az év elején állította fel azt a háromtagú, független bizottságot, amely a sportág doppingmúltját hivatott feltárni, többek között azt, hogy az UCI-nak volt-e köze Armstrong csalásaihoz.
Az örökre eltiltott amerikai bringás úgy élt tiltott szerekkel több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn ellenőrzésen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


