Kizárva az átigazolásokból
Wenger jogosnak tartja a Barcelona büntetését, de változtatna
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának francia vezetőedzője jogosnak tartja a nemzetközi szövetség (FIFA) döntését, mellyel két átigazolási időszakra, azaz egy évre kizárta az FC Barcelonát a hazai és nemzetközi átigazolásokból.
2014.04.04 17:28MTI
freedigitalphotos.net
A FIFA szerdán jelentette be határozatát, s arra hivatkozott, hogy a katalán klub megsértette a fiatalkorúak szerződtetésére vonatkozó szabályokat. A szervezet ugyanakkor hangsúlyozta: a Barcelona adhat el játékosokat, csak vásárolnia nem szabad ebben az időszakban.
"Nyilvánvaló, hogy nem tartották be a szabályt - kommentálta a döntést pénteken, sajtótájékoztatón a londoniak francia trénere. - Ez egyébként világos: 16 éven aluli játékosokat csak abban az esetben lehet igazolni, ha szüleik a munkájukból fakadóan költöznek az adott helyre."
Wenger szerint a FIFA a Barcelona esetében úgy ítélte meg, hogy a szülők a labdarúgáshoz köthető okokból váltottak országot. "Ezzel együtt én úgy gondolom, hogy ezt a szabályt meg kellene változtatni, mert most már több olyan versenysorozat van, melyekbe fiatalokat lehet bevonni, és a költözés oka mindig vitára ad majd módot. Ami viszont lehetetlen, az az, hogy 16 éven aluli játékosok a szüleik nélkül költözzenek" - tette hozzá.
A szakember úgy véli, hogy a jövőben engedélyezni lehetne az ilyen klubváltásokat akkor is, ha a fogadó egyesület rendezi a szülők helyzetét. "Ebbe az irányba kellene elmozdulni, már csak azért is, mert ez történik" - utalt arra, hogy nem csak a Barcelona járhat el ilyen módon.
A FIFA szerdai közleménye szerint a tavaly lefolytatott vizsgálat során megállapították, hogy a katalán klub a 2009 és 2013 közötti időszakban több 18 év alatti játékos megszerzésekor is vétett az előírások ellen. A Barcelonát a játékosvásárlásból történt kizárás mellett 450 ezer svájci frank (körülbelül 110 millió forint) pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte a nemzetközi szövetség.
A FIFA emlékeztetett arra, hogy a szabálykönyv erre a területre vonatkozó pontjának 19. szakasza kimondja: egy játékost csak akkor lehet nemzetközi szinten átigazolni, ha betöltötte 18. életévét. Ugyanez a szakasz három, jól körülhatárolt kivételt említ meg, ezeket azonban csak az illetékes bizottság engedélyével lehet érvényesíteni.
Az egyik kitétel - amelyikre Wenger utal - a 16 éven aluli játékosok igazolására vonatkozik. Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke szerint súlyos igazságtalanság áldozata lett a klub.
Mint csütörtökön fogalmazott: a FIFA egy olyan modellt büntetett meg, amely 35 éve sikeresen működik, és hozzátette, hogy nem kívánnak változtatni a rendszeren. Bartomeu azt is elmondta, hogy a Barcelona példáján számos más nagy klubot meg lehetne büntetni, ugyanakkor neveket nem árult el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


