Július 14-től izgulhatunk
Száz nap múlva rajtol a vízilabda Eb
A nyári budapesti vízilabda Európa-bajnokság belépőinek több mint a fele kelt el eddig.
2014.04.04 13:09MTI
MTI, archív
Nemcsik Balázs, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója, egyben a szövetség főtitkára elmondta, hogy hétfőn az online jegyértékesítés újabb szakasza kezdődik, amikor is több ezer belépő találhat gazdára. Hozzátette: már eddig is sokan jelentkeztek, de további önkénteseket is várnak.
Kitért arra, hogy a margitszigeti Hajós uszodában és környékén javában zajlanak a munkálatok, az összesen hatezer embert befogadó nézőtér, a lelátók és az uszodatér mellett például a sportszálló is megújul. Úgy fogalmazott, hogy az Eb-re való felkészülésben ott tartanak, "ahol éppen tartani kell".
Benedek Tibor, a világbajnoki címvédő férfi válogatott szövetségi kapitánya elmondta: nagy a felelősség, hogy jól szerepeljenek a július 14. és 27. közötti Eb-n. "Elsődleges cél, hogy jó vagy rossz játékkal, de nyerjük meg minden meccsünket" - jelentette ki a szakvezető, hozzáfűzve, hogy már a spanyolokkal vívandó nyitómérkőzésen is győzni akar kiválasztottjaival.
Arról is beszélt, hogy csapata a budapesti Európa-bajnokságra gyakorlatilag a világligával kezdte meg felkészülését, ennek lezárása lesz a jövő keddi, pécsi összecsapás, amikor is az olimpiai bajnok horvátokkal száll medencébe a magyar válogatott.
Mivel a csoportelsőséget, ezzel pedig a részvételi jogot a június közepi, dubaji vl-döntőre már korábban megszerezte a Benedek-gárda, "már nem élet-halál kérdése" a pécsi meccs, ezzel együtt a kapitány győztesen akarja befejezni a selejtezősorozatot. Bejelentése szerint a héthetes hivatalos Eb-felkészülés május 26-án indul.
Merész András, a vb-bronzérmes női válogatott szövetségi kapitánya hangsúlyozta, hogy mindenképpen éremért akarnak játszani a Margitszigeten, ehhez már a hollandok elleni nyitómeccsen is győzni kell. A női csapat, amely május 19-én kezdi el a felkészülést az Európa-bajnokságra, előtte még ugyancsak játszik világliga-meccset, méghozzá április 22-én a görögökkel.
A Székesfehérváron játszandó csoportzáró mérkőzésen kilenc góllal kellene nyernie a magyar együttesnek, ennek azonban nincs realitása, így jobbik csoportmásodikként sem igen juthat már ki a vl oroszországi szuperdöntőjébe - jegyezte meg Merész András.
A sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megvan az Eb kabalafigurájának elnevezésére kiírt internetes szavazás győztese: a békát Alfrédnak hívják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


