Holland kispad
Hiddink lesz Van Gaal utódja, az övé meg 2016-tól Blind
Hiddinket egy hónapja nevezték ki a PSV Eindhovenhez tanácsadónak, megbízatása az idény végéig szól. A tréner pályafutása során másodszor kerül az Oranje élére: 1994 és 1998 között már irányította a nemzeti csapatot.
2014.03.28 11:26MTI
Forrás: MTI
Guus Hiddink lesz a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a nyári, brazíliai világbajnokságot követően.
A holland szövetség pénteken rendhagyó módon azt is bejelentette, hogy a tréner megbízatása a 2016-os Európa-bajnokság végéig szól, ezt követően pedig a válogatott jelenlegi másodedzője, a korábbi Ajax-legenda, Danny Blind ül le a kispadra.
A 67 éves Hiddink - akinek segítői Blind, valamint Ruud van Nistelrooy lesznek - a világbajnokság után távozó Louis van Gaalt váltja majd.
Hiddinket egy hónapja nevezték ki a PSV Eindhovenhez tanácsadónak, megbízatása az idény végéig szól. A tréner pályafutása során másodszor kerül az Oranje élére: 1994 és 1998 között már irányította a nemzeti csapatot, amellyel az 1998-as franciaországi világbajnokságon elődöntőig jutott. Ezen kívül a Koreai Köztársaság, Ausztrália, Oroszország és Törökország válogatottját is vezette már.
Van Gaal tavaly májusban jelezte, hogy a vb után távozik posztjáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


