Hullanak az érmek
Újabb magyar sikerek a junior rövidpályás gyorskorcsolya vb-n
Újabb magyar érmek születtek vasárnap a törökországi Erzurumban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokságon: a zárónapon Liu Shaolin Sándor 1000 méteren és összetettben is harmadik lett, míg a férfi váltó másodikként végzett.
2014.03.09 17:57MTIA szocsi téli olimpián is szerepelt, 18 éves Liu Shaolin az 1500 méteren elért negyedik és 500 méteren szerzett aranyérme után a "középső" távon két dél-koreai rivális mögött harmadikként haladt át a célvonalon - a nemzetközi szövetség (ISU) honlapja szerint.
A négyfős fináléban kanadai vetélytársát tudta megelőzni. Ugyanezen a távon öccse, Liu Shaoang hetedik helyen végzett.
Újabb kiváló szereplésével Liu Shaolin indulhatott a legjobb hat gyorskorcsolyázót felvonultató 1500 méteres szuperdöntőben, ahol szintén harmadik lett egy-egy dél-koreai és kanadai versenyző mögött, így összetettben is harmadikként zárt - két dél-koreai mögött.
A Burján Csaba, Liu Shaolin Sándor, Varnyú Alex, Liu Shaoang összeállítású magyar négyes nagy versenyt vívott Kínával a győzelemért, de végül második lett. A finálé másik két résztvevője, Japán és a Koreai Köztársaság leszakadt az aranyért harcoló duótól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


