Akcióban a Magyar Vízilabda Szövetség
Miért kapott szigorú eltiltást a vízilabdás?
Azonnal végrehajtandó, minden bajnoki és kupamérkőzést érintő, hat hónapos eltiltást kapott a debreceni Vindisch Ferenc.
2014.03.07 21:05MTI
A Vasas elleni, egy héttel ezelőtti találkozón történetek miatt kapott eltiltást. Vezsenyi Péter, a testület elnöke a szövetség honlapján pénteken elmondta: Vindisch és a fővárosiakat erősítő Steinmetz Ádám részéről "szándékos volt az ütés, és az ítéletek meghozatalakor figyelembe vettek minden rendelkezésre álló körülményt."
Kiemelte: Vindisch mozdulatát követően nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülés következett be, egy speciális játékhelyzetben, így a hat hónapos eltiltást ez indokolja, és a büntetést azonnal meg kell kezdeni, és a fellebbezési lehetőség ezt nem érinti.
A Vasas olimpiai bajnokát - aki szemüregcsonttörést szenvedett - és Vindisch Ferencet a bizottság szembesítette, és ezt követően született meg határozatét.
Misic esetében nem lép azonnal életbe az eltiltás, ő is fellebbezhet, és ha a jogerős határozat megszületik, és ott is elmarasztalják, azt követően lép életbe a büntetés.
A március elsejei, a Debrecen 10-9-es sikerét hozó bajnoki után a Lactiv-Vasas levélben fordult a szövetség illetékes bizottságaihoz. A hajdúsági klub ekkor közleményt adott ki, amelyben többek között jelezte: Steinmetz rúgása nyomán Vindisch bordatörést szenvedett, és az orvosi diagnózist beküldték a szövetségnek, míg Misic dobhártyája sérült meg Angyal Dániel ütésétől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


