A szemészet mellett
Ilyen nincs! Futball-játékvezető képzést indít a Debreceni Egyetem
A világon egyedülálló módon labdarúgó-játékvezetői képzést indít a tavaszi félévben a Debreceni Egyetem.
2014.02.17 17:12MTIA szabadon választható tantárgy bevezetéséről hétfőn tartottak sajtótájékoztatót, amelyen Puhl Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy az új szak mérföldkő a játékvezetők magyarországi képzésének történetében. Szerinte minél magasabban kvalifikált egy bíró, annál színvonalasabb az általa vezetett mérkőzés, hiszen annál hatékonyabb a konfliktuskezelés.
Puhl reményét fejezte ki, hogy a többi magyar felsőoktatási intézmény is követi majd a Debreceni Egyetem példáját, és együtt sok jól képzett játékvezetőt adnak a magyar labdarúgásnak.
Az MLSZ és az egyetem sportirodájának közreműködésével indított féléves tantárgyért két kreditpont jár. A képzés 80 százaléka elméleti, 20 százaléka pedig gyakorlati feladatokból áll, és egy fizikális tesztet is teljesíteniük kell a hallgatóknak. Sikeres záróvizsga után a diákok egyetemi és megyei bajnoki mérkőzéseket is vezethetnek. A tervek szerint a képzés a jövőben is folytatódik minden tanév tavaszi szemeszterében.
Bács Zoltán, az egyetem gazdasági főigazgatója elmondta, hogy a cél a sportág oktatási és tudományos hátterének minél alaposabb megismerése, illetve a tudás továbbadása. Ezt az intézményben folyó aktív sportélet és a Debreceni Labdarúgó Akadémiával való együttműködés indokolja, illetve erősíti a törekvést, hogy most épül az új Nagyerdei Stadion.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


