NBA
Közel 320 pont született az All Star-gálán
Az utolsó szakaszban Irving 15 pontot szerzett, ám a sikerhez nagyon sokat tett hozzá Carmelo Anthony is, aki rekordot jelentő nyolc hárompontost dobott, az utolsót egy perccel a csata vége előtt.
2014.02.17 11:29MTI
A kép csak illusztráció (Forrás: MTI)
A keleti válogatott 163-155-re legyőzte a nyugati csapatot az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hagyományos All Star-gáláján New Orleansban.
A csillagok csatáján még soha sem esett ilyen sok pont. A magyar idő szerint hétfőn hajnalban rendezett összecsapás legértékesebb játékosának a győztes együttest erősítő Kyrie Irvinget (Cleveland Cavaliers) választották, aki 31 ponttal és 14 gólpasszal járult hozzá a történelmi sikerhez.
A mérkőzés harmadik negyedében úgy tűnt, a nyugati csapat állva hagyja riválisát, ám hiába vezetett már 18 ponttal is, a keleti együttes fordítani tudott.
Az utolsó szakaszban Irving 15 pontot szerzett, ám a sikerhez nagyon sokat tett hozzá Carmelo Anthony is, aki rekordot jelentő nyolc hárompontost dobott, az utolsót egy perccel a csata vége előtt. A New York Knicks 30 pontos olimpiai bajnokának ezzel a triplájával jutott négypontos előnyhöz Kelet, amely ezek után már nem engedte ki a kezéből a sikert.
A nyugati oldalon Kevin Durant, az Oklahoma City Thunder dobógépe, illetve Blake Griffin, a Los Angeles Clippers játékosa villogott, mindketten 38 pontig jutottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


