Nagyobb fegyelem kell
Szigorúbban ellenőriz az MLSZ
Gyakoribb ellenőrzésekkel és beszámoltatásokkal igyekszik nagyobb pénzügyi fegyelemre szorítani az NB I-es klubokat a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).
2014.02.10 16:14MTI
Gudra Tamás, az MLSZ gazdasági igazgatója a szövetség hétfői sajtóbeszélgetésén jelezte, a tavalyi évtől kezdve már évközben is tartanak olyan helyszíni ellenőrzéseket, amelyeken a licencfeltételek teljesülését vizsgálják az élvonalbeli kluboknál.
"Eddig évente csak egyszer csináltunk ilyet, ősszel azonban tíz helyen vizsgálódtunk így az NB I-ben" - jelentette ki a gazdasági igazgató, aki szerint a helyzetüket az is nehezíti, hogy több klub nem tartja be a szabályokat, illetve megállapodásokat kötnek a tartozások átütemezéséről, így pedig nincs jogi alapja annak, hogy ki lehessen zárni őket.
Gudra Tamás szerint a szövetség dolgozik azon, hogy különböző pénzügyi szabályozásokat, követelményeket állítson a klubok elé, és ezzel biztosítsa azok folyamatos működését, valamint a csődhelyzetek elkerülését.
Szóba került például, hogy élvonalbeli szereplés esetén a kluboknak garantálni kellene egy minimális, például legalább 400 milliós költségvetést, esetleg a játékosok esetében bevezetnék a fizetési sapkát, vagy bizonyos mértékű tartozásoknál automatikusan felfüggesztenék a csapat szereplését. Ezen kívül felvetődött az is, hogy az MLSZ online kövesse nyomon minden NB I-es csapat aktuális tartozásait.
A versenyrendszer átalakításával kapcsolatban az MLSZ gazdasági igazgatója azon a véleményen van, hogy bár pénzügyi szempontból csökkenteni kellene az NB I létszámát, mert az ország gazdasága nem bír el 16 csapatot, a sportszakmai érvek a módosítás ellen szólnak.
Ha ugyanis kevesebb élvonalbeli csapat lenne, akkor egyes országrészek teljesen kiesnének a labdarúgás vérkeringéséből, másrészt egyes klubok csődbe is mehetnének, mert a szponzorok számára csak egy első osztályú együttest éri meg támogatni.
Hozzátette: az NB II és az NB III létszámának csökkentése pozitív visszhangra talált, ám az NB I-nél egy-két éven belül nem terveznek hasonló módosítást. A gazdasági igazgató szerint általános probléma, hogy alacsony a NB I-es klubok költségvetése.
Úgy látja, a jelenlegi 500-600 millió forintos átlagköltségvetésnek legalább a kétszeresére lenne szükség a tartós és biztos élvonalbeli szerepléshez. A Bajnokok Ligája, vagy az Európa Liga főtáblájára jutást már csak milliárdos büdzsével lehet elérni, míg a tartós BL-, vagy EL-szereplést csak évi öt-tízmilliárd forinttal lehetne biztosítani.
Az egyesületeknél az egyik fő probléma, hogy a költségvetésüknek csak az egyik fele származik a klubok saját bevételeiből, a hiányzó részt a tulajdonosoknak saját zsebükből kell pótolniuk.
A klubok átlagos hiánya eléri az évi 200 millió forintot, amelyet véleménye szerint az online szerencsejátékokból lehetne kipótolni. Gudra Tamás kiemelte, különösen a csapatok jegybevétele az a terület, ami jelentősen elmarad az európai átlagtól.
Végül az MLSZ gazdasági igazgatója hangsúlyozta: nem igaz az az állítás, miszerint az NB I a pénzügyi csőd felé haladna. Emlékeztetett arra, hogy miközben az élvonalbeli klubok adózás utáni eredménye 2010 és 2012 között összességében 5,5 milliárd forinttal kevesebb lett, addig a személyi jellegű ráfordítások közel 7 milliárddal emelkedtek.
"A veszteségek csupán a jövedelmek kifehérítésének érdekében tett intézkedések következtében jelentkeztek. Ezek a kiadások eddig nem voltak kimutathatók, hosszabb távon pedig el is tűnhetnek" - szögezte le Gudra Tamás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06