Fed Kupa
Babos bravúrral egyenlített, a párosban dől el a csata
Babos Tímea óriási bravúrral legyőzte Simona Halepet, így 1-1-re áll a magyar-román csata szerdán Budapesten a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján.
2014.02.05 19:55MTI
A világranglistán 83. magyar játékos gyengén kezdett a WTA-rangsorban 10. Halep ellen, akit tavalyi hat tornagyőzelme után az év felfedezettjévé választott a WTA. Az elmúlt évben a budapesti versenyen Halep 7:5, 6:1-re legyőzte Babost a negyeddöntőben, majd a tornát is megnyerte. A visszavágás sokáig valószínűtlennek tűnt a Syma csarnokban, mivel az elképesztően adogató román a második játszmában 5:4-nél a meccsért szervált, ám a 20 éves soproni játékos megfordította a szettet. A harmadik felvonásban a közönség már sorozatban a hatodik megnyert Babos-játéknak tapsolhatott, ám Halep felzárkózott 2:2-re. Ismét az ászokat szóró magyar teniszező percei következtek, aki "semmire" elvette riválisa adogatását, 5:2-re elhúzott, és végül 1 óra 45 perc alatt diadalmaskodott.
"Köszönöm a drukkolást, mindig nagy élmény itthon játszani. A második szettre találtam meg a játékomat, kihoztam Simonát a komfortzónájából, jöttem előre a hálóhoz, és végül sikerrel jártam" - nyilatkozta boldogan Babos a találkozó után.
Eredmény, 1. forduló, B csoport:
Babos Tímea-Simona Halep 1:6, 7:5, 6:3
Mivel Jani Réka-Luca korábban 6:1, 6:0-ra kikapott Sorana Cirsteától, így az 1-1-re álló párharc a páros csatában dől el. Magyar részről várhatóan Babos és Jani, míg a románoktól Monica Niculescu és Irina-Camelia Begu lép pályára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06