Tízmillió euróval
Neymart már 2011-ben "lefoglalózta" a Barcelona
Annak ellenére, hogy Neymar csak tavaly nyáron szerződött az FC Barcelonához, a katalán klub már 2011-ben tízmillió eurós "foglalót" tett le a fiatal brazil futballistáért.
2014.01.29 09:59MTI
Erről a válogatott támadó édesapja, egyben menedzsere beszélt keddi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy szeretné, ha fiának a brazíliai világbajnokság előtt nem kellene a futballon kívül mással foglalkoznia. Neymar tavalyi átigazolásának tisztázására a Barcelona egyik klubtagja, Jordi Cases bírósági keresetet nyújtott be.
Ebben hűtlen kezeléssel vádolta meg Sandro Rosell elnököt, azt állítva, hogy hamis szerződéssel eltitkolta, mennyit is fizetett valójában a csatárért. Az ügy folyományaként Rosell múlt csütörtökön lemondott posztjáról, helyét pedig Josep Bartomeu alelnök vette át.
Neymar apja elmondta, a katalánokkal a 2011 decemberében lejátszott klubvilágbajnoki döntő előtt állapodtak meg az előlegről, ekkor fia még az ellenfélnél, a Santosban szerepelt, a finálét a Barca 4-0-ra nyerte.
Hozzátette: a megállapodás szerint amennyiben a játékos mégsem a Barcelonát választotta volna, akkor a tízmillió eurót természetesen vissza kellett volna fizetniük. A garanciára azért volt szükségük, mert abban az időszakban jobbnál jobb ajánlatokkal bombázták fiát.
Neymart a Barcelona bejelentése szerint 57 millió euróért szerezte meg a Barcelona, a játékos menedzsmentje a foglalóval együtt 40 millió, klubja pedig 17 millió euróval gazdagodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


